A Samsung idén debütáló csúcskategóriás telefonjaiban leginkább a Galaxy AI funkciói keltettek figyelmet. Márciustól ezeket a gyártó több más eszközén is ki lehet majd próbálni.

Jelentősen kibővíti Galaxy AI-képes eszköztárát a Samsung. A dél-koreai gyártó közlése szerint a fejlett mesterséges intelligenciára épülő funkciók nagyjából egy hónap múlva válnak elérhetővé a tavaly év elején debütált Galaxy S23-as termékcsalád tagjainál, valamint az S23 FE, a Z Fold5, a Z Flip5 és a Tab S9 sorozatban.

Az új One UI 6.1-es frissítéssel élesedő Galaxy AI így nemcsak a cég eggyel korábbi generációt képviselő csúcstelefonjain válik használhatóvá, hanem a meglehetősen népszerű, hajlítható kijelzővel szerelt modellek legújabb tagjain, illetve táblagépen is.  

A témában kiadott sajtóközlemény külön kiemeli, hogy a vállalat eltökélt szándéka az MI-képességek eljuttatása minél több felhasználóhoz. A felvázolt tervek szerint idén ez a kör meghaladhatja a 100 millió főt is. A mesterséges intelligencia lehetséges kiterjesztési iránya lehet a hordható eszközök (órák, karkötők) világa, amire a területért felelső Samsung-vezér tegnap kiadott cikkében szerepel is utalás.

MIndenhol csak MI

Ahogy arról már januárban beszámoltunk, a Samsung Galaxy S24-es telefoncsalád legérdekesebb újdonsága a generatív algoritmusokra és nagy nyelvi modellekre támaszkodó Galaxy AI volt.

A rendszer többek között telefonhívások közben, illetve szöveges csevegés során képes élő fordításra. A keresés megreformálásával kecsegtet a bekarikázás lehetősége. A telefon képernyőjén ugyanis bármit bekarikázhatunk, az algoritmus pedig kielemezve az adott részletet, lefuttat egy azzal kapcsolatos, de személyünkre ésvagy tartózkodási helyünkre vonatkozó, kibővített keresést. Így például egy fotón látható táskáról azonnal megtudható, hol és mennyiért kapható ez a termék.

 

Karikázós keresés az Galaxy S24 Ultra stylusával (forrás: Samsung)


A mesterséges intelligencia ezen felül gördülékenyebbé teheti szöveges kommunikációnkat azzal, hogy beírt mondatainkat eltérő stílusúvá (hivatalos, közvetlen stb.) varázsolja. A Galaxy AI-ra bízhatjuk jegyzeteink, kézirataink letisztázását is, de az sem jelent problémát a szoftvernek, ha egy sokrésztvevős megbeszélés után kell lefordítani, összegezni, rendszerezni az elhangzottakat.

(Fotó: Samsung)

Konzumer tech

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.