Ha a rendőri szervek fel akarják venni a kesztyűt a bűnözőkkel, akkor meg is kell érteniük, tapasztalniuk azt a közeget, amely a jövőben ennek terepe lehet. Nagyjából így foglalható össze az a sajtóközlemény, amelyet az Interpol a metaverzum kapcsán adott ki.
A metaverzum az elképzelések szerint az internet egyfajta továbbfejlesztéseként funkcionál majd, ahol a különböző élethelyzetek, tevékenységek és platformok egymást átfedő szövetében bolyonghatnak majd virtuális megfelelőikkel a felhasználók. Itt megfér majd egymás mellett a munka, a vásárlás és a szórakozás is, miközben valódi(nak tűnő) módon lehet egymással kommunikálni, interakcióba lépni.
Jobb előbb, mint később
Bár a metaverzum egyelőre nem igazán több néhány, jellemzően szigetszerűen működő, egyféle témára fókuszált platformnál (ilyennek tekinthetők például egyes videójátékok), illetve kiábrándítóan kezdetleges próbálkozásnál, az Interpolnál úgy látják, nem árt alaposan felkészülni a beharangozott új világra.
Ezzel összefüggésben mutatkozott be a nemzetközi bűnüldöző szervezet első metaverzumos helyszíne, amely az Interpol Lyonban található központi épülete. A központ virtuális megfelelőjét a héten a szervezet Újdelhiben rendezett közgyűlésének vendégei maguk is bejárhatták, ismerkedve nem csak a helyszínnel, de magával a virtuális valóság közegével is.
Az említett közgyűlésen kiderült az is, hogy a szervezeten belül felállítanak egy metaverzummal foglalkozó szakértői csoportot, amely igyekszik felhívni a figyelmet a bűnüldözés szempontjából kritikus elemekre, hogy az új virtuális világ már eleve biztonságos környezetként várja az embereket.
Az Interpol közleménye megjegyzi: a bűnözők már most megjelentek a területen, és igyekeznek kihasználni a kezdetleges formátumban rejlő lehetőségeket. Ahogy a metaverzum kiteljesedik, úgy növekszik majd a felhasználói szám, ami a technológiai lehetőségek fejlődésével csak tovább bővíti a virtuális térben elkövethető lehetséges bűncselekmények listáját. Utóbbi potenciálisan magában foglalja a gyermekek elleni bűncselekményeket, az adatlopást, a pénzmosást, a pénzügyi csalást, a hamisítást, a zsarolóvírusokat, az adathalászatot, valamint a szexuális- és egyéb zaklatási kísérleteket.
Külön kérdésként merül fel a jogszabályok pontosítása is, amelyek elengedhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben eldönthető legyen, milyen online magatartás minősíthető például szexuális zaklatásnak.
"Azzal, hogy ezeket a kockázatokat már a kezdetektől fogva azonosítjuk, az érdekelt felekkel együttműködve kialakíthatjuk a szükséges irányítási kereteket, és még azelőtt elvághatjuk a bűnözők előtt adódó jövőbeli lehetőségeket, mielőtt azok teljesen kialakulnának" - mondta Madan Oberoi, az Interpol technológiai és innovációs ügyvezető igazgatója. "Csak akkor tudunk hatékony választ adni, ha ezeket a beszélgetéseket már most lefolytatjuk."
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?