Az amerikai tőzsdefelügyelethez kedden benyújtott papírok szerint a Pinterest "erőforrások átcsoportosítása" címén összesen 675 dolgozójától kíván megválni a közeljövőben. Azt a cég teljesen világossá tette, hogy a nagyjából 15 százalékos leépítés mögött a mesterséges intelligenciához köthető bevezetések és fejlesztési irányok állnak. Az ugyanakkor nem világos, hogy az elküldendő dolgozók feladatait generatív algoritmusok veszik át, vagy egyszerűen csak az MI-re hivatkozva igyekszik a menedzsment "eladni" a szervezeti karcsúsítást.
Az bizonyos, hogy a képmegosztó közösségi platformnál prioritást kapnak az "MI-alapú termékek és képességek”. A hírek alapján átalakul a Pinterest értékesítési és marketingstratégiája is, ami bizonyosan nem nyugtatja meg az ezeken a részlegeken dolgozókat.
Mint ahogy nem lettek kifejezetten nyugodtak a bejelentést olvasva a cég befektetői sem. A vállalat részvényei a tegnapi kereskedést végül közel 10 százalékos mímuszban zárták. Ezt beszámítva a Pinterest árfolyama egy év alatt nagyjából 30 százalékot esett.
Különös kapcsolat
A Pinterest viszonya a mesterséges intelligenciához meglehetősen kettős. Egyfelől a képmegosztó volt az első mértékadó közösségi platform, amelyik múlt ősszel lehetővé tette felhasználóinak, hogy eltávolíthassák az algoritmussal készített anyagokat. Minderre jó oka volt a cégnek, hiszen a felületét elárasztó MI-generálta szemét olyan mértéket öltött, hogy az a felhasználók elpártolásával fenyegetett. (Hasonló problémával küzd a YouTube is, ahol viszont csak lassan és óvatosan kezdték meg a gyomlálást.)
A másik oldalról viszont a vállalat nemcsak a belső folyamatait igyekszik gyorsítani, optimalizálni az algoritmusok beépítésével, hanem lelkesen próbálja mindenféle MI-funkcióval felturbózni közösségi platformját. Ennek egyik jól látható mérföldköve volt a Pinterest Assistant tavaly októberi bevezetése, amely tulajdonképpen egy MI-alapú vásárlási eszközt takar.
Mások is csinálják
A Pinterest nem az első, és nem is az utolsó cég, ahol a mesterséges intelligenciához köthető fejlesztésekkel magyarázzák a leépítéseket. Egy tanácsadócég néhány héttel ezelőtt megjelent becslése szerint csak az elmúlt évben csak az USA-ban 55 ezer embernek mondhattak fel az MI-re hivatkozva. Legutóbb például a HP közölte, hogy a slágertechnológiára fókuszálva mintegy 6000 fővel könnyít magán.
Az ugyanakkor már más kérdés, hogy nagyobb távlatokban gondolkodva mindez megéri-e a vállalatoknak. Miközben az MI-projektet többsége nem hozza a várt eredményeket, elemzők egyre sűrűbben figyelmeztetnek a tömeges elbocsátásokban rejlő kockázatokra. A Gartner legújabb, ügyfélszolgálatokkal foglalkozó jelentése pedig azt jósolja, hogy hosszabb távon még csak olcsóbb sem lesz a chatbotok használata a humán dolgozókhoz képest. Ráadásul könnyen lehet, hogy ezen a területen pont az MI miatt kell majd még több embert alkalmazni.
(Kép: Pinterest)
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?