Négy évvel a hatályba lépése után. Az adatvédelmi rendelet ugyanis csak a magáncégek adatkezelését tudja szabályozni. Azt sem tökéletesen.
Hirdetés
 

Az Európai Bizottság alelnöke, Věra Jourová több fórumon is felvette, hogy az Uniónak tovább kellene fejlesztenie a GDPR-t, a 2018-ban élesített általános adatvédelmi rendeletet. Az alelnök szerint a rendelet célzott fejlesztésére lenne szükség, mivel az olyan kémprogramok megjelenése, mint a Pegasus, újraértelmezte az adatvédelem helyzetét, írta a Bloomberg.

A héten a tagállamok adatvédelmi hatóságai képviselőinek is beszélt erről a lehetőségről. A Bloomberg szerint az alelnök kritikusnak minősítette a mostani időszakot. Szerinte ha a tagállamok hatóságai együttesen nem tudják megmutatni, hogy a GDPR jelen formájában hatékony, és megfelel céljának, akkor elkerülhetetlen a módosítás.

A lengyel Wojciech Wiewiórowsk által irányított EU-s adatvédelmi biztosság hónapok óta foglalkozik a Pegasus-üggyel. A biztos már februárban kiadott egy állásfoglalást, amelyben a hasonló megfigyelési eszközök veszélyeire figyelmeztet. Áprilisban megkezdte a működését az Európai Parlamet Pegasus-bizottsága, amely többek között a magyar felhasználást is vizsgálná (a Pegasus-üggyel kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja).

Annak azonban, hogy a bizottság munkájának bármi hatása lenne, egyelőre erősen kétséges. A napokban Jourová a spanyol parlament igazságügyi bizottsága előtt arról beszélt, hogy az EB valójában csak a magáncégek kémprogramhasználatát tudja felügyelni. Az állami felhasználások törvényességéről csak a tagállamok illetékes hatóságai hivatottak dönteni.

A bigtech-para sem múlt el

Az átalakítást azonban más ügyek is szükségessé tehetik. A tagállamok között jó ideje tart a huzavona, hogy melyik hatóság vizsgálja a globális technológiai cégek adatkezelési gyakorlatát. A legutóbbi álláspont szerint a származási ország elvét kellene követni. Ennek értelmében például Írország felelne azért, hogy az Apple, az Alphabet (Google), a Meta (Facebook) és Microsoft az uniós jogrenddel összhangban működjenek az EU tagállamaiban, míg az Amazon tevékenységét Luxemburgnak kellene felügyelnie.

Az egyes tagállami hatóságok azonban attól félnek, hogy a jelentősebb ügyeket az ír és a luxemburgi kollégák nem vagy csak értelmezhetetlenül hosszú átfutással lesznek képes uniós szinten kivizsgálni.

Piaci hírek

Az Egyesült Arab Emírségek bevásárolta magát a Trumpok kriptócégébe

A The Wall Street Journal derítette ki, hogy a közel-keleti ország legnagyobb vagyonalapja vette meg a World Liberty Financial közel felét. A látszat az, hogy cserébe fejlett Nvidia csipeket is vehettek…
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.