2014 végére az okostelefon toplista 5. helyére csúszott a koreai gyártó.

Van, akinek bejött Kína az utóbbi hónapokban, akad azonban olyan gyártó, akinek rémálom szerűen alakulnak az ottani eladások. Az IDC jelentéséből egyértelműen kiolvasható, hogy 2014 negyedik negyedévére a Samsung teljesen elvesztette a kontrollt, az Apple azonban a helyi gyártókkal együtt viszi a prímet.

Xiaomi: a nagy ugrás

A vizsgált időszakban a 107,5 millió okostelefont szállítottak le a gyártók, ami az előző negyedévben csak 2 százalékos növekedés, a 2013-as hasonló időszakkal összevetve azonban 19 százalékos ugrás. Az IDC elemzői úgy látják, hogy a folyamatokat elsősorban a 4G-s készülékek hódítása határozza meg, ami úgy is elég volt a számok növelésére, hogy mellette a 3G-s mobilok piaca jelentősen visszaesett.

A szolgáltatók által értékesített mobilok aránya is csökkent, erőre kaptak azonban az online kereskedések (pl. jd.com, tmall.com), de az Apple új készülékeinek megjelenése is nagy lökést adott a piacnak. Ennek ellenére az IDC nem jósol ennél nagyobb ütemű bővülést erre az évre, mivel a kutatók körülbelül 10 százalékos éves növekedést tartanak reálisnak 2015-re. Ehhez a gyártóknak meg kell találniuk az egészséges egyensúlyt az offline és online értékesítési csatornáik között, ami mellett további fontos feltétel a márkák egyedivé, ismertté tétele.

Szenvedő Samsung

A lista a Xiaomi stratégiájának sikerét hirdeti, még akkor is, ha meglehetősen nagy a tolongás az első három helyen. A magas minőségi szinttel, erős hardverrel, de a piaci ár alatt értékesített készülékek, illetve a cég körül tudatosan kialakított felhajtás megtette a hatását és a Xiaomi most Kína legerősebb gyártója. Árulkodó azonban, hogy az előző negyedévhez képest néhány százalékpontot visszaestek, ami elsősorban az Apple piacra lépésének köszönhető.

A verseny leglátványosabb vesztes a Samsung, aki képtelen volt lépést tartani az új belépővel, illetve az egyre jobban pörgő helyi gyártókkal. Az egy év alatt elszenvedett közel 50 százalékos piacvesztés jelentősnek mondható, ami az üzleti eredményeken is meglátszik. A Huawei és a Lenovo képes volt szinten tartani magát, ami leginkább a széles termékkínálatnak, azon belül is a megfizethető modelleknek köszönhető.

Az okostelefon-gyártók piaci részesedése Kínában | Create infographics
Mobilitás

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.