Százezernyi német tartalomgyártó kéri az európai uniós jogalkotóktól, hogy tegyenek határozott lépéseket, mielőtt visszafordíthatatlan károk keletkeznének.

Összesen 42 németországi szakszervezet és egyesület írta alá azt a levelet, amelyben azt követelik az Európai Uniótól, hogy szigorítsa a mesterséges intelligencia szabályozására vonatkozó tervezet. Az összesen 140 ezer szerzőt és előadót képviselő szervezetek szerint a technológia már érdemben veszélyezteti a szerzői jogokat, és egyre növekvő aggodalmakról számoltak be a generatív mesterséges intelligenciával, például a ChatGPT-vel kapcsolatban, ami úgy képes szövegeket vagy képeket gyártani a megfelelő parancsok nyomán, hogy azzal megtévesztő módon utánozza az egyes emberek munkáit.

Az érdekvédelmi egyesülések, valamint a fotósok, dizájnerek, újságírók és illusztrátorok szakmai szövetségei az Európai Bizottságnak, az Európai Tanácsnak és az EU törvényhozóinak küldött levelét a Reuters szemlézi szerdai riportjában. A hírügynökség szerint a dokumentum kitér a jogvédett tartalom jogosulatlan felhasználására az MI betanításakor, az anyagok átláthatatlan feldolgozására, illetve az eredeti források előrelátható kiváltására a generatív mesterséges intelligencia kimeneteivel, ami alapvető kérdéseket vet fel a felelősség, az elszámoltathatóság vagy a díjazások kapcsán is.

A fő probléma a felelősség elkenése

A levél aláírói szerint ezeket a kihívásokat mindenképpen orvosolni kell, mielőtt visszafordíthatatlan károk keletkeznének, így a generatív MI-nek kellene a középpontjában állnia bármilyen értelmes mesterségesintelligencia-piaci szabályozásnak. Utóbbit mindenképpen az MI-hez kapcsolódó teljes termékciklusra vonatkoztatnák, különös tekintettel az alapmodellek szolgáltatóira. Az érintett technológiai cégeket felelőssé tennék a mesterséges intelligencia által előállított és terjesztett összes tartalomért a személyiségi és szerzői jogok megsértését, a félretájékoztatást vagy a diszkriminációt illetően.

A Reuters beszámolója alapján a csoportok úgy látják, hogy az alapmodellek szolgáltatóinak (például a Microsoftnak, az Alphabet-Google-nek, az Amazonnak vagy a Metának) nem lenne szabad megengedni központi platformszolgáltatások működtetését sem a digitális tartalom terjesztésére. Ahogy korábban írtuk, a művészek már világszerte tiltakoznak az MI-alkalmazások ilyen irányú terjesztése ellen., és az Európai Bizottságon is egyre nagyobb a nyomás, hogy az elkövetkező hónapokban eredményeket érjen el a szabályozási tervek tárgyalásánál az uniós törvényhozókkal és a tagállamokkal.

Piaci hírek

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.