Az illetékes szövetségi hatóság úgy értékeli, hogy a háborús helyzetben kockázatot hordoznak a Kaspersky termékei, a Kaspersky szerint azonban a figyelmeztetésnek nincs semmiféle technikai alapja.

Az információbiztonságért felelős német szövetségi hivatal (Bundesamt für Sicherheit in der Informationstechnik, BSI) figyelmeztetést adott ki a Kaspersky vírusvédelmi szoftverének használatáról, egész pontosan azt javasolva a felhasználóknak, hogy az orosz gyártó szoftverportfóliójából származó alkalmazásokat cseréljék le valamilyen alternatív termékre. A közlemény felhívja rá a figyelmet, hogy a víruskereső szoftverek és a kapcsolódó felhőszolgáltatások kiterjedt jogosultságokkal működnek, és állandó, titkosított, nem ellenőrizhető kapcsolatot tartanak fenn a szolgáltató szervereivel, így a bizalom alapvető feltétele az ilyen rendszerek használatának.

A BSI szerint a jelenlegi helyzetben mérlegelni kell annak a lehetőségét, hogy az orosz informatikai támadó műveleteket hajthat végre, akár saját akarata ellenére is a célrendszereket támadásával, vagy tudta nélkül kémkedhet egy ellene irányuló akció áldozataként. A hivatal a kockázatok egyedi felmérését és mérlegelését javasolja a németországi ügyfeleknek, hangsúlyozva, hogy a különleges biztonsági követelményekkel működő szervezetek vagy a kritikus infrastruktúrák üzemeltetői különösen veszélyeztetettek lehetnek.

Szerintük meg nem lehetnek

A Kaspersky még aznap reagált a BSI hétfőn kiadott felhívására, és ismét deklarálta, hogy magánkézben lévő vállalatról van szó, amely nincs kapcsolatban az orosz kormánnyal, sőt adatfeldolgozó infrastruktúrája is már 2018 óta Svájcban működik. A társaság közleménye szerint a BSI figyelmeztetése politikai indíttatású, és nem a Kaspersky technológiájának értékelésére alapul. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy kapcsolatba lép a BSI-vel az ügy tisztázására, a háborút pedig nem tartja elfogadható eszköznek a konfliktusok megoldására.

A hazai költségvetési szerveknél és az állami cégeknél egy 2018-as kormányhatározat tiltotta le a Kaspersky termékeinek használatát.

Biztonság

A Starlink kiesései a Pentagon veszélyes függőségére is rámutatnak

Többször előfordulhatott már, hogy leállások és csatlakozási problémák zavarták meg az amerikai haditengerészet dróntesztjeit, de a szakértők szerint így is megéri nekik a Starlink alacsony költsége és lefedettsége.
 
A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.