Igaz, kevesebb gépet is vesznek. De az ár bőven kompenzálja a kereskedőket a kieső volumenért.

Öreg gépeken dolgozik a magyarok többsége. A felhasználók átlagosan 7-8 éves gépeket használnak – hangzott el a Notebook.hu és az Intel közös sajtótájékoztatóján. Bár a vásárlóerő kisebb, mint például Nyugat-Európában, a vevők már figyelnek arra, hogy milyen minőségű gépeket vesznek. A gépek életciklusát növeli az is, hogy egyre kiforrottabb konstrukciók kerülnek piacra. De ha a felhasználó rászánja magát a cserére, általában a korábbinál nagyobb tudású modellt választ.

A gamer gépek fogynak a legjobban

Ez az átlagáron is meglátszik. Négy éve az értékesített gépek átlagára 120-150 ezer forint közé esett, idén viszont a Notebook-hu-nál 223 ezer forint volt a bruttó átlagár, mondta Farkas András, a kereskedő cég ügyvezető igazgatója, aki szerint ez 23 ezer forinttal magasabb a hazai átlagnál. Bár az összes kategóriát nézve az értékesített darabszám csökken, ezt bőven ellensúlyozza az átlagár emelkedése. Ráadásul a volumen csökkenése főleg az olcsóbb gépkategóriáknál figyelhető meg, míg például a valóban drága gamer gépek értékesítése 35 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

Farkas szerint saját tapasztalataik többé-kevésbé egybeesnek a GfK picakutató méréseivel. A magyar felhasználó átlagosan ötévente cseréli le számítógépét, és egy tipikus vásárló negyedik vagy ötödik vásárlásánál tart. A gépek 65 százaléka 15-16 hüvelykes képernyőjű, és 70 százalékát vásárolják operációs rendszerrel (Windowszal).

A noteszgépek piaca itthon is zsugorodik – a nemzetközi trendnek megfelelően, bár az IDC adatai épp 2019 közepén enyhe emelkedést regisztrált.  A Gfk szerint azonban – és ez szintén világjelenség – leginkább a belépő szintű és alsó kategóriás (bruttó 200 ezer forint alatti) modelleket érinti.

Az Intel új CPU-generáció is erősíti a trendet

A Notebook.hu-nál egyébként – mondta Farkas – a könnyű és vékony kivitelű, ám nagy teljesítményű hardverrel szerelt hordozható munkaállomások eladásai is emelkedni kezdtek. Ezek jellemzően 300 ezer forintnál drágább modellek, amelyek komolyabb grafikai, videós vagy tervezési feladatokra is alkalmasak. Farkas szerint ez annak köszönhető, hogy a kreatív iparban dolgozók vagy mérnökök mellett a hobbifotósok és -videósok is előszeretettel választanak ilyen gépet.

Ez alapján a Notebook.hu azt várja, hogy a tizedik generációs Intel Core processzorokkal szerelt gépeknél is érvényesül a trend. A 10 nanométeres gyártástechnológiával készülő lapkákra épülő gépek ára jellemzően a bruttó 300 ezer forintnál kezdődnek. Cserébe viszont az új CPU-család az előző generációhoz képest átlagosan 15 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújt, de például egy ötéves modellhez képest a növekmény akár 50 százalékos is lehet – mondta az Intel képviselője, Bécsi-Petermann Arnold.

Konzumer tech

Hadat üzent az adatporszívózó MI-fejlesztőknek a Cloudflare

A cég alapból kitiltja ügyfelei oldaláról a minél több internetes információt felszippantani akaró MI-botokat. A tartalomgyártó weboldalak üzemeltetői pedig egy új szolgáltatásnak köszönhetően "belépő díjat" szedhetnek a webet pásztázó robotoktól.
 
Hirdetés

Így újult meg Magyarország leggyorsabb mobilhálózata

Közel 100 milliárd forintos beruházással, a rádiós és maghálózat teljes modernizációjával zárult le a Yettel történetének egyik legnagyobb műszaki fejlesztése.

A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.