A LimX Dynamics nemrég egy rövid videóban mutatta be, hogy mire képes az az általa fejlesztett platform, ami a cég szerint idővel lehetővé teheti az általános mesterséges intelligencia optimális megtestesülését is.

A kínai LimX Dynamics néhány nappal ezelőtt demonstrálta, hogy az általa fejlesztett humanoid robot hogyan képes navigálni az összetett környezetekben. A CL-1 nevű modell a teszt során olyan feladatokat hajtott végre, mint a lépcsőzés, a lejtőkön való séta, illetve a különféle körülményekhez alkalmazkodó bel- és kültéri tevékenység. A robot Perceptive Control funkciója ezek során proaktívan vezérelte a gép mozgását, hogy az simán lépkedjen fel-le a járdaszegélyeken, dinamikusan kaptasson fel a lépcsőkön vagy sétáljon le egy 15 fokos lejtőn.

A délutántól alkonyatig végzett produkció a robot stabil teljesítményét volt hivatott szemléltetni a változó fényviszonyok és környezeti feltételek mellett. A CL-1 a LimX Dynamics közlése alapján azon kevés humanoid robotok közé sorolható, amelyekben valós idejű terepérzékelést alkalmaznak a gyártó saját fejlesztésű vezérlésére, mesterségesintelligencia-algoritmusaira, nagy teljesítményű aktuátoraira és hardverrendszerére támaszkodva, lehetővé téve az interaktív navigációt. A magabiztosan totyogó CL-1-est az utcára is kiengedték:
 


A CL-1 a Rocking Robots beszámolója szerint a B2B és B2C alkalmazásokat is megcélozza a veszélyes környezetekben végzett munkától az autógyártáson át az otthoni szolgáltatásokig. A LimX Dynamics szerint olyan fejlett megoldásról van szó, ami felszabadítja a komplex kétkarú-kétlábú szerkezetek potenciálját, lefektetve ezzel az alapokat egy olyan mobil manipulációs platform létrehozásához, ami a humanoid robotok széles körű alkalmazásához és "az általános mesterséges intelligencia (AGI) optimális (fizikai) megtestesüléséhez" vezet.

A tervezés során az egyik legfontosabb feladat, hogy optimalizálják a humanoid robotok gyártásának költségeit és hatékonyságát is, ami a LimX Dynamics szerint elengedhetetlen a szóban forgó, általános célú platform kifejlesztéséhez. Ezt a vállalat a jövő széles körben használt intelligens termináljának nevezi az okostelefonokat és autókat követően, ami feltételezi az emberközpontú megközeltést, vagyis annak lehetővé tételét, hogy a robotok módosítatlan emberi környezetekben tudjanak közlekedni és elvégezni feladataikat.

A kínai kormányzat által tavaly novemberben kiadott, az emberszerű robotok tömeggyártásának felfuttatásáról szóló iránymutatásról itt írtunk részletesebben.

Konzumer tech

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.