A piacok beszakadása az elemzők szerint olyan folyamatokat gyorsíthat fel, amelyek nyomán jelentéktelenné válna a mesterségesen felpumpált projektek.

Nem a mostani a legelső első eset, hogy a kriptovaluta-piacok látványos mélyrepülést produkálnak: hasonlót generált a bitcoin kereskedelmének és bányászatának betiltása Kínában, vagy kisebb mértékben Elon Musk és a Tesla ügyeskedése, amikor a cég elfogadta, majd mégsem fogadta el a bitcoint fizetési célokra. A tét azonban sokkal nagyobb a korábbiaknál, hiszen mára minden eddiginél több tőkét fektettek az ágazatba. Az összeomlás eddig is több száz milliárd dollárral csökkentette a befektetések értékét, mindez pedig általában is olyan bizonytalan gazdasági kilátásokhoz társul, hogy a befektetők közül sokan már a legrosszabbra igyekeznek felkészülni.

Ráadásul lufiból sem csak egy van, a kriptobiznisz kiteljesedését ugyanis már web3-ként emlegetik, ami a blokklánc-alapú, decentralizált, újabban már a metaverzumot is felvonultató üzleti-technológia rendszert jelentene. A kifejezés korábban még a szemantikus webre utalt, újabban azonban már web3-ként hivatkoznak a formálisan a fejlesztők és felhasználók tulajdonában lévő, elosztott működésű, tokenekre épülő internetről. A várakozásokat pedig jól mutatja, hogy a Crunchbase adatai szerint az előző évben már majdnem 18 milliárd dollárt pumpáltak azokba az induló vállalkozásokba, amelyek arra fogadtak, hogy a blokklánc technológiára épül majd az új, decentralizált digitális jövő.

Elválik a szürke a fakótól

A Business Insider friss elemzése alapján most az látszik valószínűnek, hogy az eddeig megállíthatatlannak tűnő kriptobiznisz visszaesése a web3-as startupok széles körű konszolidációjához vezet. A lap által idézett befektetési szakemberek szerint a privát web3-piacok csak most kezdenek korrigálni, a dolog vége pedig az lesz, hogy különválnak egymástól a hosszú távra tervezett termékek, a közösségeket és gazdasági rendszereket építő vállalatok mindazoktól a projektektől, amelyek a gyors pénzkeresetről szólnak. A változások nyerteseinek stratégiai konszolidációjára is pont ugyanúgy kerül majd sor középtávon, mint bármely más technológiai területen.

A szakértők úgy látják, hogy erre elsősorban az alaphálózatokon (bitcoin, ethereum stb.) működő startupok körében kell számítani, és 5-10 olyan meghatározó játékos marad a piacon, amelyik nem csak a felhasználókat vonzza, de új értéket is termel az ökoszisztémájában. Ebbe az irányba mutat a felhasználók bizalmának csökkenése is, így a piac jelenlegi hanyatlása valójában nem a kiváltó ok, hanem csak felgyorsítja a konszolidációs folyamatot. Szerintük így azok a projektek kerülnek a figyelem középpontjába, amelyek valódi ügyfelekkel és valódi bevételekkel működnek, azok pedig jelentéktelenné válnak, akik ösztönzőkkel vásároltak maguknak felhasználókat.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.