A Konstanzi Egyetemen egy német-amerikai kutatócsoport megvizsgálta, hogy vannak-e jellegzetes minták abban, ahogy a világ demokratikus és autokratikus államaiban működik az internet. Az adatokból végül kirajzolódott az internetfelügyelet "világatlasza".
Azt eddig is tudtuk, hogy ha az internet szoros állami felügyelet alatt áll, az lehetőséget ad az információk központi cenzúrázása és manipulálására (lásd Kínát vagy Oroszországot). A tekintélyelvű államok azonban sokkal mélyebb szinteken felügyelik az internetforgalmat: gyakran az adatátvitelre használt hálózati infrastruktúra ellenőrzésével biztosítják, hogy mindenre rálássanak.
A kutatók ezért első körben az internetes infrastruktúra különbségeit vizsgálták. A kutatást összegző tanulmányukat a PNAS Nexus című szaklapban publikáltak. Legfőbb állításuk, hogy szignifikánsan eltérően alakulnak az autoriter és a demokratikus államokban az internetszolgáltatók tulajdonviszonyai. Míg a tekintélyelvű országokban a jelentősebb internetszolgáltatók túlnyomórészt állami tulajdonban vannak, a demokráciákban a többségben vannak a magántulajdonú szereplők.
Vizsgálták az ún. tranzithálózatok, azaz az adatforgalmat továbbító hálózatok fölötti állami kontrollt is. Megnézték például, hogy adott állam ellenőriz-e internet-hozzáférési pontokat, illetve hogy mekkora a tranzithálózatokra gyakorolt állami befolyás. Ez azért volt fontos, mert ezeken a hálózatokon keresztül adott állam észrevétlenül (és büntetlenül) tudja megfigyelni polgárait.
A minta itt is hasonlóan alakult, mint a szolgáltatóknál: az autoriter államokban az adatforgalom lényegesen nagyobb hányada folyik át állami tulajdonú tranzithálózatokon, mint a demokratikus országokban, melyekben a legfontosabb tranzithálózatok különböző magánszolgáltatók tulajdonában vannak.
Suba a subához...
Mivel az internetszolgáltatók gyakran határokon átnyúló tevékenységet folytatnak, vagy eleve nemzetközi piacon tevékenykednek, így nem ritka, hogy a szolgáltatók egy része külföldi. Ez egyaránt igaz a demokratikus és a tekintélyelvű államokra. Van azonban egy jelentős különbség: az autokráciákban működő meghatározó külföldi internetszolgáltatók szinte kivétel nélkül más autoriter államokból származnak, azaz a szolgáltatók nemzetközi tevékenysége politikai logikát követ.
A kutatók szerint a tekintélyelvű államok közötti technológiai együttműködések jól azonosítható klaszterekbe szerveződnek. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy a határokon átnyúló együttműködéseknél is megkerülhetőek legyenek a magánélet, az anonimitás és az adatvédelem liberálisabb normái.
A polgárok interneten keresztül történő megfigyelésére az államoknak a szolgáltatók és a tranzithálózatok állami vagy baráti tulajdonba vételén túl is számos lehetőségük van, teszik hozzá a kutatók. Például nyomást gyakorolhatnak a magánszolgáltatókra, hogy azok manipulálják a forgalmakat vagy adjanak át érzékeny adatokat az állami szereplőknek.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?