A társaság két városban is engedélyt kapott teljesen sofőr nélküli taxiszolgáltatásához, 2028-ban már 800 ezer "robot autót" szállítana.
Hirdetés
 

A Baidu elektromos járműveket fejlesztő vállalata, a Jidu Auto már egy generációval megelőzi a Teslát az autonóm vezetési technológiák terén – nyilatkozta hétfőn a társaság vezérigazgatója, aki szerint a mostani versenyben az elektromos hajtás csak az elődöntőre jó, de a döntőben az intelligens képességek játszanak majd. A Jidu júniusban mutatta be a "robot autók" első koncepciómodelljét, amelyet már 2023-ban tömeggyártásba küldene. Ezt a tervek szerint 2024-ben egy második modell is követné, 2028-ban pedig összességében 800 ezer darab ilyen autót szállítana a kínai gyártó.

A szóban forgó koncepciómodell feltűnő tulajdonsága, hogy már nincs ajtókilincse, és teljes mértékben hangvezérléssel lenne irányítható. Amellett, hogy az autót Baidu autonóm vezetési szoftvertechnológiával szerelik fel, a Jidu "robot járművei" 12 kamerával és 2 lidarral rendelkeznek – az utóbbi, lézer alapú távérzékelő technológiát a Tesla egyébként nem használja. A Baidu ambiciózus gyártási terve még a világ minden táján zajló versenyben is elég látványos az intelligens autók fejlesztéséért, főleg, hogy eddig elsősorban a Tesla ért el komoly sikereket az elektromos járművek kereskedelmi forgalmazásában.

Nagyon sok múlik a szabályozáson

A konkurencia házon belül is megvan, hiszen az okostelefon-gyártóként ismert Xiaomi, a Didi Global és más kínai techcégek is komoly járműipari terveket próbálnak megvalósítani. A Reuters beszámolója szerint a kínai kormányzat megkezdte az önvezető járművek tömegközlekedési célú használatára vonatkozó szabályok kidolgozását is, amelynek kapcsán a közlekedési miniszter hangúlyozta a biztonságos működés prioritását. A Baidu ugyancsak hétfőn közölte, hogy két kínai városban is engedélyt kapott első, teljesen sofőr nélküli taxiszolgáltatásának közutakon való üzemeltetésére.

Ezt a vállalatnál mérföldkőnek tartják az autonóm járművekre vonatkozó kínai szabályozás alakulásában, miután önvezető taxikat már több nagyvárosban is üzemeltethetnek korlátozott területeken és feltételek mellett. Ahogy a hírügynökség írja, Kína és az Egyesült Államok egyre kiélezettebb versenyt folytat az autonóm vezetési technológiák kereskedelmi forgalomba hozataláért, amelynek különösen fontos eleme a fejlesztések és a biztonság között egyensúlyozó szabályozás kidolgozása. A tengerentúlon a GM (Cruise) önjáró taxiflottája a nyár elején kapta meg a hatóságoktól az engedélyt a fizetős szolgáltatásra.

Piaci hírek

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.