Miután öt évvel ezelőtt a Red Hat lett az első open source vállalat, amely elérte az egymilliárd dolláros éves bevételt, most a kétmilliárdot is elsőként söpörte be.

A Red Hat 544 millió dolláros bevétellel zárta negyedik pénzügyi negyedévét, 17 százalékkal (az árfolyamhatástól eltekintve 21 százalékkal) növelve tavalyi forgalmát. Ezzel a társaság a teljes pénzügyi évet tekintve is hasonló arányú növekedést produkált, és összesen 2,05 milliárd dollárt termelt, az open source vállalatok között elsőként lépve át a kétmilliárdos küszöböt – pontosan úgy, ahogy azt tavaly már beharangozta a befektetőknek, egyben meghaladva a piaci elemzők előrejelzéseit.

A cég még 2011-ben lépte át az egymilliárdos küszöböt, amivel ugyancsak a legelső volt ebben a szegmensben. Mindez persze a fejlődés ütemével együtt is eltörpül az olyan szoftveróriások forgalma mellett, mint amilyen mondjuk a 93 milliárdos évet jelentő Microsoft, de az arányoktól eltekintve így is nagyon kedvező mutató a Red Hat tekintetében, és a szoftverség növekvő jelentőségét indikálja.

A kommentárok ugyanakkor azt is kiemelik, hogy a Red Hat a hasonló méretű IT-vállalatok között kőkorszakinak számító módszerrel növekedett négy év alatt a kétszeresére: termékeket adott el, ahelyett, hogy újabb és újabb befektetői pénzeket hajtott volna fel magának.

Ki mondta, hogy nincs pénz a nyílt forrásban?

A 2,05 milliárdos bevétel legnagyobb része, 1,8 milliárd dollár most is az előfizetésekből folyt be, elsősorban a Red Hat-portfólió zászlóshajójának, a Red Hat Enterprise Linuxnak (RHEL) köszönhetően, amely egyébként már a Microsoft Azure-ön is megjelent, és a korábbi Amazon- vagy Google-támogatással együtt prominens operációs rendszernek számít a felhőben.

A Red Hat vezérigazgatója, Jim Whitehurst éppen ezt emelte ki az eredmények bejelentéséhez kapcsolódó telekonferencián. Szerinte az aktuális informatikai trendek igen kedvezőek a Red Hatre nézve, például azért, mert a nagyvállalatok többféle cloud szolgáltatásba is telepítenek alkalmazásokat (különös tekintettel hibridfelhő-infrastruktúrák vagy nyílt forrású technológiák adaptációjára), amit a cég saját adatközpontjai mellett a fenti partnerekkel kötött megállapodások lehetővé is tesznek a számukra.

A Fortune kérdésére a Red Hat pénzügyi vezetője konkrét számokkal is szolgált: Frank Calderoni szerint az Amazon Web Services, a Microsoft Azure vagy a Google Cloud Platform mellett nagyjából 150 szolgáltató partner rendelkezik a RHEL futtatásához szükséges minősítésekkel, rajtuk keresztül pedig a Red Hat 100 millió dollár körüli bevételt termelt a most lezárt pénzügyi évben.

Whitehurst külön kitért arra a bejelentésre, amelynek alapján a Microsoft Linuxra is kiadja az SQL Server adatbázis-kezelőt. Ezt a Microsoft és a Red Hat szempontjából is előnyös döntésnek tartja, és annak elismerését látja benne, hogy a Linux ma már megkerülhetetlen tényező a vállalati informatikai szegmensben.

A Red Hat a következő pénzügyi évre 2,38-2,42 milliárd dolláros bevételi előrejelzést tett közzé.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.