A stabil negyedévet záró Red Hat idén már egymilliárd dollár fölötti éves bevételre számít, amit néhány éven belül akár többszörösére növelne a cloud computing és a virtualizáció területén.
A Red Hat szerdán hozta nyilvánosságra első 2012-es pénzügyi negyedévének eredményeit. A május 31-én lezárult időszakban a vállalat 27 százalékos éves növekedéssel 264,7 millió dolláros bevételt produkált, amihez 45,4 milliós működési eredmény és 32,5 milliós nettó nyereség társul. A cég forgalmának 37 százaléka származott közvetlen eladásokból, 63 százalékot az értékesítési csatornákon keresztül szerzett meg. Utóbbi a Red Hat fejlődésének fontos iránya, amivel jelentős összegeket spórol magának a kereskedelmi költségek tekintetében.

Egymilliárd dolláros üzlet A bevételek legjavát, azaz 225,5 millió dollárt az előfizetésekből befolyó összegek tették ki. Ez önmagában is 26 százalékos éves növekedést jelent, vállalatnak az első negyedév során sikerült meghosszabbítania a 25 legnagyobb volumenű, megújításra váró szerződését, amelyeket ráadásul a korábbi összértékük 130 százalékán kötöttek újra. Az új üzletek közül 30 megállapodás értéke is meghaladta a félmillió dollárt, amelyek közül egy tucatnyi tartalmaz valamilyen middleware-rel kapcsolatos elemet.

A piaci várakozások fölött teljesítő vállalat 909 millió dolláros forgalommal zárta előző pénzügyi évét, idén pedig az első negyedéves számok ismeretében már 1,09 milliárd dolláros bevételre számítanak. Ezzel a Red Hat lenne az első, nyílt forrású szoftverekben utazó cég, amely átlépi az egymilliárdos határt. A vállalat 1,27 milliárd dollárnyi készpénzállománnyal vágott neki a második negyedévnek, így arra is lehetősége van, hogy végrehajtsa az elemzők által várt stratégiai felvásárlásokat.

A Microsoft felturbózta felhős tárhelyét
Itthon is terjed a virtualizált munkakörnyezet

Irány a felhő és a virtualizáció A cég negyedéves eredményeket tartalmazó közleménye összesen három helyen említi a számítási felhőt, két helyen a virtualizációt, míg a Linux egyszer, a cég köztesréteg-platformját pedig egyszer sem szerepel benne. A Red Hat vezérigazgatójának nyilatkozata külön kiemeli, hogy az informatikai költésekben alapvető változás tapasztalható. Jim Whitehurst szerint a cloud és a virtualizáció már mindenhol stratégiai prioritásnak számít, a Red Hat pedig igen jó helyzetben van, hogy meglovagolja a hullámot.

A Bloomberg által idézett interjúban Whitehurst a felhőszolgáltatások és az open source összefüggéséről is beszélt: "A piac felénk mozog, mert minden új fejlesztés Linuxon zajlik, vagy legalábbis nyílt forrású platformokon. Általában a felhők is nyílt forráson futnak.". Ennek alapján a Red Hat is a korábbinál sokkal agresszívabb növekedést tervez, és öt éven belül már 3 milliárd dolláros forgalmat tűzte ki célul.

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.