A cég szakemberei egy házon belüli kutatás alapján jutottak erre a következtetésre, ám a téma bonyolultsága miatt egyelőre nem tudják, mindez miért történik.

Mivel a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban egyre több kérdőjel vetül fel, az ezeket a technológiákat alkalmazó nagy informatikai vállalkozásokra is fokozatos nyomást helyeznek annak érdekében, hogy tisztább képet kapjunk arról, pontosan mit és miért csinál egy-egy algoritmus.

A problémákra és az azokkal kapcsolatban kérdésekre maguk a szolgáltatók is igyekeznek választ találni. Egy ilyen próbálkozásnak tekinthető az is, hogy a Twitternél külön részleg vizsgálja az MI-vel összefüggésben felmerülő etikai, átláthatósági és számonkérhetőségi témákat. A META (ML Ethics, Transparency and Accountability) elnevezésű kutatócsapat nemrégiben egy igen érdekes eredményre jutó tanulmányt (PDF) publikált.

Jobbra húz

A twitteres tartalmak terjesztéséért felelős algoritmusok gyakrabban vállogatják be az ajánlott bejegyzések közé a jobboldalinak tekinthető politikusok, médiumok megnyilatkozásait, mint a politikai spektrum másik oldalát képviselő kollégák üzeneteit - derült ki a mikroblogszolgáltató saját hatáskörben elvégzett kutatásából.

A szakemberek több milliónyi, politikusoktól származó twitteres bejegyzést követtek le hét országban (USA, Japán, Egyesült Királyság, Kanada, Németország, Spanyolország és Franciaország). A tavaly áprilistól augusztus közepéig terjedő időszakban ezek a felhasználók több ezer üzenetet kürtöltek világgá, melyekkel kapcsolatban a mikroblog-szolgáltató algoritmusai hozták meg a döntést, hogy azok milyen gyakran kerüljenek fel a felhasználók érdeklődési kör szerint szelektált hírfolyamába. 

Kiderült, hogy Németország kivételével az összes vizsgált országban a jobboldalhoz köthető politikusok üzeneteit "tolta meg" jobban az MI. Leginkább Kanadában és a briteknél mutatott szignifikáns különbséget a két nagy politikai irányzat teljesítménye. A munkáspárti tweetek például átlag 112 százalékos rásegítést kaptak, miközben a konzervatívok üzenetei 176 százalékkal gyakrabban bukkantak fel a virtuális falakon az MI döntésének köszönhetően. Kanadában a baloldalhoz köthető liberálisoknak mindössze 43 százaléknyi extra megjelenés jutott, miközben az ottani konzervatív párt tagjainál 167 százalékosra mérték az algoritmus biztosította turbót.

Mindez nyilvánvalóan fontos a politikusok számára, hiszen csak azokat az üzeneteket tudják elolvasni, kommentálni, továbbosztani a felhasználók, amelyek az MI működésének köszönhetően megjelennek a személyes hírfolyamukban.

Nem értik

A mérőszámok által kimutatott eltérések önmagukban is érdekes témát szolgáltatnak, hiszen például az Egyesült Államokban a jobboldali politikusok rendszeresen cenzúrával és a konzervatív nézetek szándékos elfojtásával vádolják a közösségi platformokat.

De talán ennek az ellentétnek a feloldásánál is érdekesebb, hogy mindezt miért csinálja a mesterséges intelligencia. A válasz viszont egyáltalán nem egyszerű. A kutatásban résztvevő szakértők elmondták, hogy a bejegyzések személyre szabott összeállítása rendkívül bonyolult folyamat. Egyrészt nem egy, hanem számos különböző algoritmus együttes munkája folyik a háttérben. Másrészt sok-sok millió felhasználó egyedileg is rendkívül (adat)gazdag virtuális lenyomatával kell mindezt összehangolni, azaz a képletben lévő egyes változók áttekintése majdhogynem lehetetlen feladat.

Annyi biztosnak látszik, hogy a rásegítésben megmutatkozó különbséget nem igazán befolyásolja az, hogy egy adott párt éppen kormányon vagy ellenzékben van. Az is világos, hogy egy-egy párton belül eltérő mértékű támogatást kapnak az MI-től a különböző politikusoktól származó üzenetek. Illetve érdemes megjegyezni, hogy ez a turbóhatás ugyanúgy megbillen a politkai kötődésű médiafelületek anyagait vizsgálva. (A Fox News például többet profitált az algoritmus működéséből, mint a BuzzFeed.)

Mivel saját hatáskörben a Twitter csapata nem tudta feltárni a mélyebb okokat, most azon dolgoznak, hogy a kutatás alapanyagául szolgáló adatkészletet megosszák a világ szakértőivel. Ehhez azonban előbb ki kell találni egy olyan eljárást, amellyel biztonságban maradnak a felhasználók érzékeny adatai, miközben nem romlik jelentősen az információtenger minősége, azaz kutatásra alkalmas marad.

Közösség & HR

Zuckerberg divatot csinált: Block lesz a Square-ből

Jack Dorsey is megtalálta a vonatkozó klasszikust: "Mi is a név? Mit rózsának hivunk mi, bárhogy nevezzük, éppoly illatos..."
 
Hirdetés

IT-biztonság: ez az, ami együtt mindig jobban megy

Ahogy a kibertámadások súlypontja eltolódik Európa felé, a magyar vállalatok is a frontvonalba kerülnek.

A cloud computing fontos ígérete, hogy pontosan tervezhetővé teszi az IT költségeit. Akkor miért nem annyi hónap végén a számla, amennyit beterveztünk?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.