Steve Wozniak szerint óriási szerepe volt a mára gigavállalattá hízó Apple megalapításában annak, hogy fiatal mérnökként kedvére szerelhette szét a különböző elektronikai termékeket.

Az Egyesült Államokban hosszú évek óta tart a küzdelem a nagy gyártók és a felhasználói érdekeket védő szervezetek, aktivisták között arról, hogy milyen szintig teheti meg egy vállalat azt, hogy akadályozza saját termékei otthoni ésvagy független szervizben történő javítását.

A right-to-repair néven emlegetett témához érkezett most egy fajsúlyos hozzászólás Steve Wozniaktól, aki egyértelműen a "kisemberek" mellett tette le a voksát. A technológiai iparban valóságos legendának számító Wozniak volt Steve Jobs társa az Apple Computer Company 1976-os megalakításában, és alapvetően az ő érdeme, hogy a cég első évei gyors sikereket hoztak, köszönhetően a tömegtermékké váló Apple II számítógépnek. A társalapító 1985-ben azért hagyta ott cégét, mert elmondása szerint akkor már hosszú évek óta rossz irányt vett a vállalatirányítás. Úgy tűnik, a nézetkülönbségek máig megmaradtak.

Wozniak közel 10 perces beszédében hosszasan ecseteli, milyen hasznos is volt számára, hogy pályája kezdetén még fel sem merült, hogy garázsában nem tud szétszerelni, javítani, módosítani bármilyen elektronikai berendezést. Az ezekkel való kísérletezgetés vezetett többek között ahhoz, hogy rájött, a modern számítástechnika útja a klaviatúra és a hozzá kapcsolt tévé (későbbiekben monitor) lesz. Kerek perec kimondja: az Apple sem létezhetne ma, ha akkor olyan korlátozásokba ütközött volna, mint amivel a mai fiatal mérnökök találkoznak. 

Elhangzik az is, hogy az Apple II megjelenésekor az úttörő számítógép teljes dokumentációval, tervezési, szoftveres és egyéb leírásokkal, anyagokkal érkezett a vásárlóhoz. Az Apple-t egy csapásra tényezővé emelő termék módosítható, kiegészítő volt a leleményesebb felhasználók számára. Woznak egy példát is említ, miszerint az emberek hamar rájöttek, hogy tudnak a korai kijelzőre kisbetűs karaktereket varázsolni.

És ha mindez nem lenne elég, az Apple alapítója még arra is kitért, mennyire károsnak ítéli, ha a vállalatok csak saját birodalmukat védve, monopolisztikus eszközökkel próbálnak alátenni a többieknek. Wozniak szerint azzal, ha a cégek néha inkább kooperálnának egymással az öldöklő versengés helyett, üzletileg is jobban járnának. Mintegy végső döfésként pedig megjegyezte: a gyártók azért működnek ilyen zártan, mert az, hogy mindent kontrollálhatnak hatalommal ér fel, és valószínűleg sok ember fejében a hatalom egyenlő a pénzzel és a profittal.

Kicsit engedtek, de ez kevés lehet

A fentiek gyakorlatilag egy teljes vádirattal érnek fel az Apple-lel szemben, hiszen a cég mai működése minden pontban ellenkezik az alapító által képviselt elvekkel. Cupertino mind szoftveres, mind hardveres megoldásait igyekszik a lehető legnagyobb kontroll alatt tartani. Például telefonjaira kizárólag az App Store-ból lehet alkalmazásokat letölteni, mobil operációs rendszerét pedig "értelemszerűen" senki más nem használhatja (ellentétben a Google Androidjával).

Hasonló gátak és kerítések láthatók az eszközök esetében is: a termékeket direkt úgy tervezik, hogy azok hagyományos eszközökkel szétszerelhetetlenek legyenek. Sokáig pedig a javítást is kizárólag csak a vállalat saját szervize végezhette. Ezen aztán 2019-ben lazított a cég, és már bizonyos külső szervizeknek is hajlandó volt alkatrészeket, eszközöket és képzést biztosítani az iPhone-ok javításához. Tavaly pedig a programot kiterjesztették a Macekre is. A lazítás kezdetben csak az USA-ban lépett életbe, de tavaly az EU és Kanada is becsatlakozott, idén márciusban pedig a cég ígéretet tett, hogy gyakorlatilag globálissá fejleszti a kezdeményezést.

Az Apple részleges kompromisszumkészsége azonban nem feltétlenül lesz elegendő. Joe Biden hatalomra jutásával ugyanis erős szövetségeshez jutott a right-to-repair mozgalom. Pár napja kiderült, hogy az elnök rendeletben kívánja felhatalmazni az illetékes minisztériumot arra, hogy a gazdálkodók érdekeinek megfelelő szabályokat alkosson, hogy azok maguk is megjavíthassák mezőgazdasági gépeiket. Bár a mostani hírek kifejezetten a farmerekről szólnak, a lépésnek hosszabb távon bizonyosan hatása lesz majd a gyártók jóval szélesebb körére.

Mindez egyébként az EU-ban is forró téma. Kontinensünkön még 2019 végén döntöttek arról, hogy fokozatosan rákényszerítik a különböző eszközgyártókat arra, hogy megfelelő ideig és módon lássák el a piacot a javításhoz szükséges alkatrészekkel. Az évtized végig zajló folyamat első lépéseként idén lépett életbe az módosítás, amely alapján például a világítástechnikai eszközök, a televíziók és a háztartási nagygépek gyártóinak kell a korábbinál rugalmasabban kiszolgálni a vevői igényeket.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.