Ha szerencsénk van, akkor ez nem egy újabb átverés. A technológiát a Toray Industries dolgozta ki, és a Toshiba gyártja a berendezést.

Olyan berendezést épített a Toshiba, amely valóban forradalmasíthatja a rákszűrést. Az eszköz már-már nevetségesen olcsó – a vállalat szerint csupán 20 ezer jen (kb. 56 ezer forint) lesz, ha piacra kerül –, két óra alatt kiadja az eredményt, írja a The Japan Times. A vizsgálathoz pedig mindössze egy csepp vér kell.

Már csak abban kell reménykednünk, hogy nem egy Theranos-szintű átverésről van szó.

Két patinás japán cég munkája

Az mindenképpen biztató, hogy két patinás japán cég áll mögötte. Magát a technológiát egy  gyógyszerészeti és orvosi termékek gyártásával is foglalkozó vállalat, a más területen Magyarországon is jelenlévő Toray Industries dolgozta ki.

A nyáron bejelentett eljárás egy olyan analitikai csipre épül, amely képes 50 mikroliter vérből nagyon nagy pontossággal jelezni nagyon korai szakaszban is a rákos megbetegedést. A csip ilyen kis mennyiségű vért is képes analizálni, hogy kimutassa azoknak a mikroRNS-eknek a jelenlétét, melyek már a rákos megbetegedés kezdeti szakaszában felhalmozódnak a vérben.

Az a kutatók előtt nem volt ismeretlen, hogy az emberi testben lévő mintegy 2600 különböző típusú mikroRNS-ek (fehérjét nem kódoló ribonukleinsav) alkalmas diagnosztikai célokra. A különböző rákos sejtek ugyanis specifikus mikroRNS-eket termelnek. A módszer azonban meglehetősen pontatlan, hosszadalmas, és eddig legalább 10 milliliter vérminta kellett hozzá.

A Toraynak sikerült azonosítania több ráktípus mikroRNS-ét, és épített egy megfelelő érzékenységű csipet is, amely nagy pontossággal tudja azokat azonosítani.

Évek múlva lesz belőle termék

A módszert a Toshiba fejlesztette tovább a Tokiói Orvosi Egyetem és a japán Nemzeti Rákkutató Központ segítségével. A csipre épített berendezés a gyártó szerint 13 ráktípust képes azonosítani 99 százalékos pontossággal. A japán beszámolók ugynakkor kiemelik, hogy a Toray a technológia bejeletésekor még csak 95 százalékos pontosságról beszélt.

Bár a berendezés egyszerűsége, olcsósága és gyorsasága valóban forradalmasíthatja egyes ráktípusok korai szűrését, ami javítja a betegek gyógyulási esélyeit, még évekbe telhet, amíg kereskedelmi termékké válik. A Toshiba azzal számol, hogy már jövőre megkezdődhetnek a berendezés klinikai vizsgálatai.

Piaci hírek

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.