Az Android egyeduralkodó az okostelefonok piacán, ami felhasználói szemmel nézve közömbös (is) lehet, a gyártókat azonban egyre jobban nyugtalanítja. Ez a dominancia, a Google-től, annak szolgáltatásaitól való függés arra ösztönzi a cégeket, hogy alternatív lehetőségek után nézzenek, aminek az egyik legkézenfekvőbb módja a saját OS fejlesztése.
Android-mentes övezet
A Samsung a Tizen OS képében ezt már jó ideje meglépte, sőt, az okosórákban, televíziókban alkalmazza is. A The Korea Times legutóbbi értesülései szerint a távol-keleti vállalat azt fontolgatja, hogy az összes eszközét elszakítja az Androidtól, és áttér a Tizenre. A The Information úgy tudja, hogy a Huawei hasonló lépésen gondolkodik, és a jövőben szívesen megszabadulna az Android jelentette mankótól.
A lap információi szerint máris megalakult egy csapat, ami valahol Skandináviban dolgozik a projekten és az abban résztvevő szakemberek közül többen nokiás múlttal rendelkeznek. Mindez egy interjú során hangzott el, amit a The Information munkatársai Abigail Brody-val készítettek, aki korábban az Apple felhasználói felületének vezető fejlesztője volt. Brody a konkrét értesüléseket nem kommentálta, azt azonban elismerte, hogy létezik ilyen csapat, aminek tagjaival augusztusban találkozni is fog.
Mindez egyelőre nem jelenti azt, hogy a Huawei hanyagolná a saját, EMUI néven futó kezelőfelületét, sőt. Az Androidra szabott UI tovább fejlődik, a cég inkább csak felkészül minden lehetőségre, amihez maga a Google adta meg a lökést. Ilyen volt például Sundar Pichai nyilatkozata, amiben elhangzott, hogy a Google a jövőben még több új funkciót szállítana a rendszerbe, de ezzel együtt szeretné jobban kontrollálni az OEM gyártók által előállított készülékeket.
Még mindig pörögnek
A Huawei egyre nagyobb jelentőségűvé válik a piacon, évről évre lendületes fejlődés jellemzi, így nagyon nem mindegy, hogy milyen viszonyt ápol az Androiddal és a Google-al. A vállalat tavaly 108 millió okostelefont értékesített, ennek megfelelően 2016-ra már egy sokkal merészebb, 140 milliós tervet céloztak meg. A napokban azonban 120 millióra módosították a számot, mivel a csúcskészülékek esetében nem sikerült elérni azt az eredményt, amit szerettek volna.
A P9 (lásd nyitókép) és P9 Plus mobilokból másfél hónap alatt 2,6 millió darab kelt el a piacon, ami az Apple dimenziójában nem jelent ugyan túl sokat, a cég saját, eddigi eredményeit azonban messze túlszárnyalta. A Huawei saját számításai szerint már a piac 8,5 százalékát birtokolják, ami azt jelenti, hogy rövid időn belül meglehet a két számjegyű részesedés.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?