A járműgyártó nemrég állt össze a Sonyval, most pedig több mint 22 ezer milliárd forintnak megfelelő k+f befektetést jelentett be a 2030-ig szóló időszakra.
Hirdetés
 

A Honda Motor az évtized végéig nem kevesebb mint 8 billió jent (több mint 22 ezer milliárd forintot) fordítana kutatás-fejlesztési tevékenységére. A japán gyártó ambiciózus célja, hogy 2030-ig világszerte 30 új elektromos járműmodellt dobjon majd piacra, ls addigra évente már 2 millió elektromos járművet gyártson le – jelentette be kedden a vállalat. Az óriási értékű befektetések zömét a villamos- és szoftvertechnológiák területén valósítanák meg.

Ezen belül külön is kiemelték azt a 43 milliárd jen értékű demonstrációs projektet, amelynek keretében 2024 tavaszán munkába állítanának egy szilárdtest-akkumulátorok termelésére szolgáló saját gyártósort, azzal a céllal, hogy ezt 2024 tavaszán kezdjék meg. A Reuters beszámolója szerint a terv jelentős lökést adna a társaságnak az elektromos járművek gyorsan növekvő piacán, amelyet egyrészt a Tesla vezet, márészt ahol a japán autógyártók némi lemaradásban vannak a hagyományos európai és az amerikai versenytársaktól.

Mindennel megpróbálkoznak

A Honda ezzel együtt sem mondana le a hibrid technológiáról, amelynek különösen azokon a feltörekvő piacokon tulajdonít nagy jelentőséget, ahol az elektromos hajtású járműveket támogatására még sokáig nem áll majd rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra. Így a vállalat vezérigazgatója most is megerősítette, hogy a hibrid modelleket is fejleszteni akarják, sőt a hírügynökség riportja szerint "fegyverként használnák azokat" az üzletszerzésben.

Március elején a Honda már azt is közölte, hogy megállapodott a Sonyval egy elektromos hajtású járművek fejlesztését és értékesítését célzó közös vállalat létrehozásában. Az új társaságot még ebben az évben megalapítanák, és 2025-ben kezdenék meg a legelső modellek értékesítését, amelyek gyártásáért értelemszerűen a Honda lesz felelős, míg a Sony fejleszti majd a hozzájuk tartozó mobilitási szolgáltatási platformot.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.