Amire egyelőre minden okuk megvan. Szerencsére a fejlesztők is kezdenek rájönni, hogy a sétáló embereket nem lehet egyszerű tereptárgynak tekinteni.

Elon Musk nagyon bízik a Tesla saját önvezető technológiájában, április végén például már arról beszélt, hogy a gyártónak jövő ilyenkor már egymillió, teljesen autonóm közlekedésre képes járműve lesz az utakon. A Tesla vezetőjének fékezhetetlen optimizmusa azonban még ennél is tovább terjedt: olyan, kevéssé komolyan vehető fantáziák is elhangzottak a szájából, mint hogy a vállalatnál két év múlva már kormány és pedálok nélküli Teslák készülhetnek.

A társaság eredményei egyelőre nem feltétlenül vannak szinkronban az üzletember vágyálmaival. A Teslánál nemrég 2 milliárd dolláros tőkeemelésről határoztak a további növekedés biztosítására, miután a várakozásoktól elmaradó eladások nyomán újabb veszteséges negyedévről számoltak be. Korábban már sokan megfogalmazták, hogy a Tesla erre kényszerül majd aktuális projektjeinek finanszírozásához, a feltételezést azonban Musk többször is elhessegette.

A piac kedvezően fogadta a tőkebevonást, ettől azonban a fenti, a befektetők elkápráztatását célzó tervek nem lettek kevésbé valószerűtlenek. Különösen, hogy a dolognak van egy, a forrásoknál és a technológiai vagy logisztikai lehetőségeknél sokkal kevesebbet tárgyalt aspektusa, mégpedig a társadalom általános hozzáállása az autonóm rendszerek fejlődéséhez. Ezt mutatja a YouGov nemrég közzétett felmérése is, amely szerint az általános elfogadottság még messze van.

Az önvezető autókkal nem tűnnek el hirtelen a gyalogosok is

Az online piackutató ezúttal egy olyan csoportot vizsgált, amelynek látszólag nem sok köze van az önvezető autók adaptációjához, mégis megkerülhetetlen lesz az új megoldások sikerének szempontjából. A gyalogosokról van szó, akik az autonóm járművek megjelenésével is a közlekedés résztvevői maradnak, és akik nyilván máshogy súlyozzák a tesztek során előforduló (esetenként halálos) balesetek híreit is, és akik keveset hallanak arról, hogy a fejlesztések mennyiben szolgálják az ő érdekeiket.

A YouGov észak-amerikai statisztikája alapján a gyalogosok mindössze 8 százaléka érezné magát teljes biztonságban, ha önvezető autók között kellene mászkálnia a városban. Ha hozzájuk számítjuk mindazokat, akik inkább biztonságban éreznék magukat, mint nem, akkor is csak a válaszadók 28 százalékáról beszélhetünk – ez együttesen is majdnem ugyanakkora arány, mint ahányan frászt kapnának a sofőr nélkül közlekedő járművektől, míg az emberek további egyharmad része hajlik rá, hogy inkább veszélyesnek tartsa magára nézve az új autókat.

A lelkes fejelsztők eddig általában a megfelelő közlekedési szabályok bevezetésében és a gyalogosok szabálykövető magatartásában keresték az esetleges problémák megoldását, abban bízva, hogy a technológia a megfelelő keretek között kifejezetten biztonságosan működik majd. Ilyesmivel azonban csak olyasvalaki állhat elő, aki saját szemlyében sosem gyalogol sokat a városi utcákon, máskülönben tudná, hogy a gyalogosok – hasonlóan az autósokhoz, különösen pedig a motorosokhoz – milyen gyakran kényszerülnek improvizatív manőverekre, ha nem érnek rá lófrálni.

Az autósok szempontjából a gyalogosok viselkedése sokszor tűnik kiszámíthatatlannak, szabálytalannak vagy akár önveszélyesnek, erre pedig kézenfekvő megoldás az emberek képzése és fokozottabb szabályozása. Ám ahogy a Wired magazin egyik cikkéből kiderül, a gyalogosok valójában sokkal okosabbak, mint az őket irányító rendszerek vagy akár a legfejlettebb autonóm járművek. Ez azt jelenti, hogy a szabályokat gyakran úgy szegik meg, hogy ezzel saját biztonságukat növelik, és a járműforgalmat is kisebb mértékben zavarják.

A közlekedésben nehéz kiküszöbölni az emberi intelligenciát

A Wired ezzel kapcsolatban egy olyan kutatást idéz, amely szerint a 65 év fölötti gyalogosokat több mint kétszer gyakrabban ütik el a lámpával vagy stoptáblával nem védett zebrákon, mint akkor, ha formálisan szabálytalanul kelnek át az úttesten. Egyébként is érdemes belegondolni, hogy a gyalogosok úgy manővereznek a zsúfolt járdákon ás utakon, hogy a tömegben időnként csak centiméterekkel haladnak el egymás mellett, mégis igen ritkán ütköznek egymásnak – ehhez képest érdekes belegondolni, hogy milyen káosz lenne egy metróaluljáróban, ha hirtelen mindenkit felállítanának egy önvezető segway-re.

Ahogy a fejlesztők a városi közlekedés biztonságosabb és hatékonyabb alternatívájaként hivatkoznak az autonóm járművekre, legalábbis a hagyományos autókhoz képest. A gyalogosok szempontjából azonban sem a biztonságot, sem a hatékonyságot nem növelik egyértelműen, sőt bizonyos esetekben nyilvánvalóan rontanak rajta, azt pedig általában a városi forgalom szempontjából nehezen lehet hatékonyságnövekedésnek nevezni, ha az új felállásban mindenki egyre több időt lesz kénytelen az autójában tölteni, és egyre kevesebb helyre próbál majd gyalogosan eljutni.

A jó sofőrök egy hagyományos járművet irányítva is képesek rá, hogy nagy eséllyel előre kitalálják, mire készül a közlekedés többi résztvevője. Az autonóm járművek esetében ugyanezt a képességet kell kifejleszteni, hiszen a szenzorokra és kamerákra épülő érzékelés már most is elképesztő magas fokon működik. A predikcióhoz azonban olyasmivel is érdemes lenne tisztában lenni, mint hogy az úttest felé tartó, gyalogosként azonosított objektum a telefonjába gyógyulva baktat, vagy nyilvánvalóan észlelte az útját keresztező járművet.

Mindezzel természetesen a kutatók is tisztában vannak. A Popular Science például februárban számolt be a University of Michigan egyik kutatásáról, amelyben éppen a gyalogosok mozgásával kapcsolatban tanítanak be egy neurális hálózatot. Érdekesség, hogy az előrejelzésben már az olyasmi is fontos lehet, mint hogy a gyalogosok nem tudnak repülni. Vagyis az a tény, hogy a lábaikra nehezedve mozognak, nagyban meghatározza, hova juthatnak el a következő pillanatokban, ez pedig sokat javíthat az önvezető rendszerek előrejelző képességén.

Elon Musk pillanatnyilag arról beszél, hogy a Tesla technológiája mennyivel hatékonyabb a versenytársakénál, mondjuk azért, mert Lidar helyett kamerákra és radarokra alapozák a rendszer érzékelő képességeit. Emellett viszont kevés szó esik azokról a közösségi vetületekről, amelyek ugyanilyen fontosak lesznek az autonóm járművek adaptációjában – a michigani kutatók és mások szerint ugyanis a városi közlekedés sokszor a társas viselkedés által meghatározott helyzetekre épül, ami nem feltétlenül írható le a KRESZ szabályaival.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.