Egy szuperszámítógépes szimulációban már lejátszották a tornát, ami abban egy utolsó percekig izgalmas, 3-2-es Csehország-Dánia mérkőzéssel ért véget.

Egy szuperszámítógépes szimuláció eredményeként a Cseh Köztársaság 1-0-s eredménnyel lép át Portugálián az elődöntőben, majd 3–2-re győzi le Dániát az idei Európa-bajnokság döntőjében. Legalábbis a Sportradar állítólagos szuperszámítógépes szimulációjának értelmében, amelyben a svájci adatelemző cég Simulated Reality megoldása előre végigjátszotta az eredetileg tavaly rendezendő, de a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott kontinenstornát a csoportmérkőzésektől egészen a fináléig.

A Sportradar közleménye szerint az analitika a csapatok elmúlt 20 évben mutatott teljesítményét vizsgálta, és a mesterséges intelligenciára épülő algoritmus sok milliónyi adatpont alkalmazásával próbálta megjósolni a hivatalosan holnap kezdődő Eb várható végeredményét. A szimulált futballmérkőzések ennek alapján tükrözik az egyes csapatok aktuális formáját és a mérkőzések várható körülményeit, felhasználva az elmúlt több mint egy évtizedben összegyűlt historikus és statisztikai adatokat.

Az MI még a sárga lapokat is kiszámolja

A Sportradar szerint a szimulált valóság ma már érdemi lehetőséget ad rá, hogy olyan módon modellezzék a mérkőzések alakulását, ahogy azok a valóságban, a valódi stadionokban is történnének, figyelembe véve még magukat a szurkolókat is. Bár azt a cég is kiemeli, hogy a futball egyik legfontosabb jellemzője és vonzereje a kiszámíthatatlanság, a mesterséges intelligencia jóslata azért különösen érdekes, mert a cseh-dán döntőre valószínűleg kevesen fogadtak volna, így érdekes lesz az előrejelzések valóságpróbája.
 

forrás: sportradar.com


A program szerint egyébként a csehek még a csoportmérkőzések során kikapnak majd Angliától, de aztán megverik majd a spanyolokat és a kieséses szakaszban a németeket is, hogy aztán a portugálokon és a dánokon keresztül elhódítsák az Eb-címet. Az esélyesnek tartott franciákat az angolok búcsúztatják, akik a lengyeleket is legyőzik, hogy aztán az elődöntőben a dánok állítsák meg őket. A magyar válogatott a mesterséges intelligencia szerint sajnos nem most lesz első ízben Európa-bajnok.

Hogy az MI jóslatai mennyivel lesznek pontosabbak, mint a hagyományos, papír-ceruzás elemezgetés, az nemsokára kiderül, bár egy ennyire bizonytalan kimenetelű eseményen nem feltétlenül jó ötlet nagyobb téteket tenni a gépi előrejelzésre sem. A focival amúgy sincs mindig szerencséje a gépi intelligenciának: tavaly például mi is beszámoltunk róla, hogy egy skót másodosztályú meccsen a közvetítést irányító rendszer összekeverte a közelebbi partjelző kopasz fejét a labdával, és újra meg újra visszatért rá, hogy a labda helyett hosszabb-rövidebb ideig azt kövesse a kamerával.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.