Zuckerberg alkalmazás oldalról is megtámogatná az Oculus projektet.

Közel egy év telt el azóta, hogy a Facebook 2 milliárd dollárért megvásárolta az Oculus VR-t és most először nyilatkozik a cég arról, hogy milyen tervei vannak vele. A tranzakció azóta alaposan felpörgette a VR, azaz a virtual reality körüli eseményeket, aminek nyomán a Samsung, a Sony, sőt a Zeiss is beköszönt a saját ötleteivel, de a Google is kiadott egy kartonból hajtogatható, a trendekre válaszoló „szemüveget”.

Valami készül, de lassan

A felvásárlás után Mark Zuckerberg kifejtette, hogy rengeteg lehetőséget lát a technológiában, ami megreformálhatja a ma ismert kommunikációt, orvostudományt, oktatást és a játékok világát. A napokban zajló Code/Media konferencián Chris Cox, a Facebook termékfejlesztési igazgatója beszélt elsőként arról, hogy a cég már dolgozok a szemüvegre írt alkalmazásokon, de részletekbe nem ment bele, mivel szerinte még nagyon messze vagyunk attól, hogy ezek a szemüvegek tömegtermékké váljanak.

A Facebook nem csak az applikációk szintjén szeretne mindent kihozni az Oculus képességeiből, aminek egyik jele a cég által megalapított Oculus Story Studio. A Sundance Filmfesztiválon bemutatkozó cég elsődleges feladata az lesz, hogy kifejezetten a VR szemüvegre forgasson, készítsen filmeket, mivel a játékokon kívül ez az a terület, ami nagy felhajtóerőt jelenthet a technológiának.

A pornó persze itt is pörög

A virtuális valóság témában rejlő lehetőségeket a Samsung is felismerte, ezért szintén az Oculus segítségével elkészítették a gyártó saját szemüvegét. A Rifttel ellentétben itt egy Samsung mobilt kell behelyezni kijelző gyanánt, ezért jóval olcsóbb is lesz, mint az Oculus saját terméke. A filmkészítés a koreaiakat is érdekli, ennek jeleként az NBA legutóbbi All Star mérkőzését teljes egészében VR kamerákkal rögzítették, a film pedig valamikor a közeljövőben lesz elérhető a Samsung Milk VR alkalmazásában.

Ahogy sok újítás esetében, úgy a virtuális valóság esetében is a pornóipar lehet a mindent eldöntő faktor. Nyilván nem meglepő, hogy míg a cégek épp csak készülnek az alkalmazásokra, filmekre, addig az erre szakosodott stúdiók már több, VR alapú pornófilmet forgattak, amelyek a beszámolók és reakíciók szerint megdöbbentően hatásosak.

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.