A Dropbox egyetlen nappal az Extensions bejelentése után újabb szolgáltatásokat harangozott be, a cloud szolgáltató ezúttal integrált biztonsági funkciókkal erősít.

A Dropbox csütörtökön közölte legfrissebb negyedéves eredményeit, amelyekkel sikerül valamelyest felülmúlni a piaci várakozásokat: a vállalat a július és szeptember közötti időszakra 360 millió dolláros bevételt jelentett, a negyedik negyedévre pedig szintén az elemzők prognózisainál magasabb, 367-370 milliós forgalmat jósol. A társaságnak szeptember végén 12,3 millió fizetős ügyfele volt, szemben az előző év megfelelő időszakában felmutatott 10,4 millióval.

A felhős fájltároló és -megosztó alkalmazást ezúttal több mint 118 dollárt szedett be egy átlagos felhasználójától, ami ugyancsak előrelépést jelent a tavalyi 112 dollárhoz képest. A befektetők türelme azonban így is fogytán van: bár a Dropbox márciusi tőzsdére lépésekor a cég papírjainak árfolyama azonnal 36 százalékot emelkedett, vagyis a részvényeket szétkapkodták, az akkori elvárásoknak a vállalat egyelőre nem képes megfelelni.

A vártnál lassabb fejlődés okának a válallati ügyfelek elmaradását tartják, és erre a Dropbox is rátesz egy lapáttal, miután az idei első negyedévet követően soha többé nem közölt olyan növekedési adatokat, amelyek speciálisan az üzleti szolgáltatásokra vonatkoztak volna. Maga a szolgáltatás egyébként szépen alakul – legutóbb éppen tegnap számoltunk be a külső alkalmazásból átvett funkciókkal bővülő Extensions programról.

Szerintük nagyon ott vannak a biztonságban is

A Dropbox egyre több kompetenciával próbál a céges előfizetőknek is a kedvére tenni. A harmadik negyedévben például beruházásokat jelentett be a gépi intelligenciával kapcsolatos képességekbe, több fontos területen is fejlesztette keresőjét, üzleti folyamat- és projektmenedzsment-eszközöket adott ki, sőt előállt a Salesforce- és Zoom-integrációval is. A kommentárok szerint azonban a vállalati piacon ez még kevés lesz a sikerhez.

Az üzleti fókuszra való átállás akadályát az elemzők közül sokan az informatikai biztonsággal kapcsolatos kérdésekben látják. Ebben minden bizonnyal a Dropboxnál is egyetértenek velük, hiszen csütörtökön egy újabb együttműködét jelentettek be, ezúttal a Google Cloud Identity használatával kapcsolatban, ezen felül kibővítették a BetterCloud, a ProofPoint, a Coronet és a SailPoint integrált megoldásaihoz kötött partnerséget is.

A bejelentés értelmében a Cloud Identity plugin lehetővé teszi majd a Dropbox-adminisztrátoroknak a hozzáférések menedzselését, a felhasználók számára pedig igénybe vehető lesz a Google többfaktoros azonosítással működő beléptetése a jelszó és a két lépcsős értesítések kombinációjával. Az összesen ötféle integrált megoldás még az év végéig elérhetővé válik, a részletek a Dropbox közleményében olvashatók. A szóban forgó közlemény egyébként kiemeli, hogy a Dropbox Business szolgáltatásait már több mint 300 ezer céges csapat használja, az alkalmazások biztonsági jellemzőiről pedig azt írják, hogy azok már minden elvárásnak képesek megfelelni, a legkisebb vállalkozásoktól a Fortune 500-as nagyvállalatokig.

Ez a cikk független szerkesztőségi tartalom, mely a T-Systems Magyarország támogatásával készült. Részletek »

Biztonság

Minden tizedik embernek mennie kell a Teslától

Hamarosan több mint tizennégyezer embernek kell új állás után néznie világszerte.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.