A brit távközlési csoport, amely nálunk működteti a kontinentális Európában legnagyobb leányvállalatát, mint beszámoltunk róla, két éve a magyar gazdasági miniszter jelenlétében kötelezte el magát több száz fős bővítésre.
Új feladatokhoz kellett a nagyobb létszám
A tényleges létszámnövelés az utóbbi két évben végül elérte az ezer főt, amivel a társaság lényegében megduplázta magyarországi alkalmazottainak számát, amit több új, elsősorban globális partner kiszolgálása indokolt – jelentette be a mai eseményen Szabó Zoltán, a BT itteni regionális szolgáltató központjának ügyvezető igazgatója. Mintegy 6 ezer négyzetméterrel növelték a cég által elfoglalt irodaterületet is. A szolgáltató központban új profilként humán erőforrással összefüggő szolgáltatásokat nyújtanak, de foglalkoznak távközlési hálózatok tervezésével, valamint adatközpontok tervezésével és üzemeltetésével is.
A BT 1999. óta van jelen Magyarországon, a regionális szolgáltató központ 2007-ben indult. A cég budapesti és debreceni irodáiban dolgozók 15 országba nyújtanak 18 nyelven szolgáltatást, eddig többek között ügyfélmenedzsmentet, pénzügyi szolgáltatásokat, a HR-menedzsmentet, üzleti adminisztrációt és komplett IT-megoldásokat. Az alkalmazottak 92 százaléka magyar: 85 százalékuk diplomás átlagéletkoruk 32 év.
Az aláíráson jelen lévő brit nagykövet, Iain Lindsay magyarul mondta el, hogy mennyire üdvözlendő lépésnek tartja a megállapodást. Célja az országok közötti kétoldalú kapcsolatok további erősítése, amihez hozzájárulhat a BT itteni jelenléte, amely jó munkakörnyezetet és globális kihívásokat biztosít a magyar fiataloknak.
Idén 10 százalékkal bővítenek a magyarországi SSC-k
A megállapodást a magyar kormány részéről aláíró Szíjjártó Péter külügyminiszterként jelezte: örülne annak, ha a Nagy-Britannia lakosai a közeljövőben sorra kerülő népszavazáson az Európai Unióban maradásra voksolnának. Külgazdasági miniszterként pedig arról beszélt, hogy őrült sebességű változások mennek végbe a világban, ennek velejárójaként rendkívül élessé vált a verseny a beruházásokért. Magyarországon a legnagyobb beruházó a nemzetközi gépjárműipar, de a második helyen a szolgáltató központi befektetők állnak.
Jelenleg 90 szolgáltató központ működik Magyarországon, ezek együttvéve 37 ezer embernek adnak munkát. Idén további 10 százalékkal bővülhet az SSC-kben foglalkoztatottak létszáma, amihez a BT is hozzájárul: elsősorban a debreceni bázist fejleszti tovább. A BT a harmadik legnagyobb magyarországi SSC-üzemeltető. Szíjjártó ennek kapcsán kiemelte, a szolgáltatóközpontok itteni bővítését a jövőben is megkülönböztetett figyelemmel támogatja a magyar kormány.
(Nyitó kép: MTI Fotó, Koszticsák Szilárd)
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?