Új szabályozással és állami támogatással pörgetnék fel a dolgokat, hogy 2025-re széles körben megjelenjenek a magas autonómiaszintű járművek az Egyesült Királyság útjain.
Hirdetés
 

A brit kormány pénteki tájékoztatása szerint már 2025-ig megvalósítanák az önvezető járművek széles körű bevezetését a közúti forgalomban, amit új törvényekkel és 100 millió fontos (nagyjából 48 milliárd forintnak megfelelő) állami támogatással tennének megvalósíthatóvá. A terv kihasználná a technológia a fejlesztésében és használatában is az autonóm járművek gyorsan fejlődő piacának élvonalába emelné az országot, amelynek értékét 42 milliárd fontra becsülték, és a kormányzat számításai szerint 38 ezer új munkahelyet teremthet az Egyesült Királyságban.

A befektetés a brit közlekedési miniszter szerint elsősorban a biztonsággal összefüggő, létfontosságú kutatásokban és olyan jogszabályok kialakításában jelenne meg, ami biztosítaná, hogy a technológia által ígért előnyöket teljes mértékben képesek lesznek kihasználni. Míg a teljes önvezető funkciókkal rendelkező járművek akár már jövőre megjelenhetnek az autópályákon, a pénteki bejelentés egy sokkal szélesebb körű bevezetés kereteit is meghatározta, beleértve a tömegközlekedési és szállítójárműveket. A kormány mindehhez a piackutatások és az egyes termékek piacosításának kapcsán is támogatást nyújtana.

Alapvető dolog a felelősség tisztázása

Az eddigi ráfordításokon felül a mostani keretből további 20 millió fontot szánnak az önvezető technológiákra épülő kereskedelmi szolgáltatások ösztönzésére. A 2025-re tervezett új szabályozás azt is kimondaná, hogy teljes mértékben a gyártók felelősek a járművek önvezető üzemben végrehajtott műveleteiért, vagyis az emberi sofőröket nem terhelné felelősség a vezetéssel kapcsolatos eseményekért, amíg a járművek autonóm módban futnak. Ez a kommentárok szerint globális precedenst teremthet, mert az ilyen jellegű felelősség kisebb-nagyobb mértékben még mindenhol jogi szürke zónának számít.

A TechCrunch riportja például felidézi azokat az elmúlt években történt eseteket, amikor az Uber tesztsofőrje vagy egy Tesla Autopilot funkciót használó vezetője vitte el a balhét egy-egy balesetért. A britek most nyilvános konzultációt indítanak annak érdekében, hogy az önvezető járművek szabályozása is legalább olyan biztonsági szintet teremtsen, mint ami az emberek átal irányított eszközökre jellemző. Ezzel nyilvánvalóan nagyon nagy fába vágták a fejszéjüket, de a lehetséges eredmények (mint a balesetek számának csökkentése vagy a rászorulók mobilitásának javítása) is látványosak lehetnek majd.

A kormány tájékoztatása alapján az érvényes jogosítvánnyal rendelkező sofőrök egy éven belül üzembe állíthatják azokat a járműveket, amelyek önvezető módban képesek közlekedni az autópályákon. Bár a Teslák a legkelendőbb járművek közé tartoznak az Egyesült Királyságban, a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé a tulajdonosaiknak, hogy közúton próbálgassák az autók önvezető képességeit. Úgy tűnik, hogy ezt nemsokára már megtehetik, bár alaposan a zsebükbe kell nyúlniuk: most derült ki, hogy a Tesla újabb 25 százalékkal megemeli Full Self-Driving szoftvercsomag árát, amit januárban egyszer már 20 százalékkal drágított.

Piaci hírek

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.