Nem kis pénzre büntetnék a Google-t, a Facebookot és más online platformokat, ha nem szigorítanak érdemben a kártékony hirdetéseket kigyomláló rendszereiken.
Hirdetés
 

A brit kormány keddi közlése szerint arra kényszerítené a nagy online platformokat, mint a Google-t, a Facebookot vagy a Twittert, hogy akadályozzák meg a csaló hirdetések fizetett megjelentetését, támogatva a szabályozó hatóságok és fogyasztóvédelmi csoportok erre irányuló felhívását. Így az internetes ártalmak megelőzéséről szóló törvényjavaslatukat már olyan követelményekkel is bővítenék, amelyek értelmében a szolgáltatóknak fokozniuk kell védelmi készségeiket a cégeket vagy hírességeket megszemélyesítő csalók ellen, akik a felhasználók identitására vadásznak, akik kockázatos pénzügyi befektetésekkel házalnak, esetleg közvetlenül a felhasználók banki adataira utaznak.

A tervezet értelmében a brit hírközlési hatóság (Ofcom) ellenőrizné, hogy a platformok bevezették-e a rosszindulatú hirdetéseket akadályozó és eltávolító rendszereket. A felügyelet ennek hiányában blokkolhatná a szolgáltatásokat, és akár 18 millió fontos (8 milliárd forintos) vagy az érintett cégek éves forgalmának 10 százalékáig terjedő bírságot is kiszabhatna. Az indoklás szerint a neten és a közösségi médiában látványosan elszaporodtak az ilyen csalások a világjárvány ideje alatt: a brit bankokat képviselő UK Finance például 2021 első hat hónapjára 754 millió fontos kárról beszél a banki csalások nyomán, ami csaknem harmadával több az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Máshova is hullik majd a fejsze

A Reuters tudósítása alapján a kormány azt is közölte, hogy nyilvános konzultációt indít az online hirdetési ágazat szabályozásának szigorításáról, akár a jelenlegi önszabályozás megerősítésével, akár egy új felügyelő szerv létrehozásával. Szigorúbb elbírálás és szankciók alá kerülhetnek a negatív testképre építő hirdetések vagy az illegális tevékenységekhez (mondjuk fegyvereladáshoz) kapcsolódó hirdetők. Ugyancsak vastag büntetésekre számíthatnak majd azok a véleményformálók (influencerek), akik nem teszik világossá, ha adott esetben fizetést kaptak valamilyen termék reklámozásáért a közösségi médiában.

Az Online Safety Bill néven futó törvénycsomagról legutóbb február elején írtunk, akkor éppen annak kapcsán, hogy a brit kormány újból kísérletet tenne a korábban "pornóblokkolásként" hivatkozott, és 2019-ben egyszer már elkaszált szabályozás bevezetésére.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.