Miután 2019-ben már kénytelenek voltak visszavonni a felhasználókra és a jogvédőkre is frászt hozó szabályozástervezetet, most majdnem ugyanazt vinnék újra a törvényhozás elé.
Hirdetés
 

Az Egyesült Királyság kormányzata 2019-ben már kudarcot vallott annak a "pornóblokkolásként" hivatkozott szabályozásnak a bevezetésében, amelynek értelmében a felnőtt tartalmakat kínáló webhelyeknek kötelezően ellenőrizniük kellett volna a látogatóik életkorát. A 2015 óta napirenden lévő tervezettel elvileg a gyerekeket és a fiatalkorúakat próbálták volna kizárni a szóban forgó oldalakról, de a széles körű tiltakozás hatására végül mégsem vezették be az új szabályokat.

A problémát elsősorban az jelentette, hogy nem sikerült megfelelően kidolgozni azokat a módszereket, amelyek révén az ellenőrzés a kívánt módon működhetett volna, másrészt a nagykorú felhasználók sem voltak oda érte, hogy pacsira rábízzák a pornóoldalak üzemeltetőire a személyazonosságukat igazoló érzékeny adatokat. Bő két évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a dologból ebben a formában semmi sem lesz, de a brit kormány a jelek szerint mégsem engedte el az ügyet.

Boris Johnson kabinetje kedden jelentette be, hogy az online biztonságról szóló törvénycsomag (Online Safety Bill) tervezetét kiegészíti a "pornóblokkolásról" szóló résszel, ez pedig lényegében a korábbi módon kötelezné rá a megfelelő oldalakat, hogy életkor-ellenőrző technológiákat használjanak. Ez vonatkozhat annak igazolására, hogy a felhasználók rendelkeznek saját hitelkártyával és elmúltak 18 évesek, de egy harmadik fél szolgáltatása is megerősíti életkorukat a hivatalos nyilvántartások alapján. A javaslat várhatóan március elején kerülhet majd az alsóház elé.

Nem csak az üzleti célú felnőtteskedésre vonatkozna

Ha az érintett szolgáltatók nem felelnek meg az új előírásoknak, akkor a brit hírközlési hatóság (Ofcom) éves forgalmuknak akár 10 százalékáig terjedő bírságot szabhatna ki rájuk, de joga lenne az egyes lapok vagy alkalmazások végleges betiltásához is. A jogszabály a kereskedelmi pornóoldalak mellett a "felhasználók által generált tartalmakat" megosztó webhelyekre is vonatkozna, az indoklás szerint a digitális gazdaságról szóló törvénynek az online ártalmakra vonatkozó szabályozási célkitűzéseihez igazodva.

A "pornóblokkolás" az eredeti tervek szerint 2018 áprilisában lépett volna hatályba, de a bevezetését kétszer is elhalasztották, mielőtt 2019 októberében végleg elkaszálták volna. A digitális jogokkal foglalkozó Open Rights Group vezetője a BBC-nek adott nyilatkozatában viszont elmondta, hogy az új verziója tulajdonképpen semmiben sem különbözik a régitől, és ugyanazokat a kérdéseket veti fel a magánélet védelmével és a szólásszabadsággal kapcsolatban.

Korábban a szabályozástervezetet illető legfontosabb kritika egyébként az volt, hogy a törvény óriási mennyiségű érzékeny felhasználói adatot hozna létre, amelyik értelemszerűen sebezhető lenne az informatikai támadásokkal szemben. A javaslat tudniillik semmilyen biztosítékot nem tartalmaz arra nézve, hogy a pornófogyasztókat bármi is megvédené a nyomon követéstől és profilalkotástól. Hogy ez mennyire valós probléma, az egy szintén 2019-es bortány is jól jelzi, amelynek nyomán a Google kénytelen volt módosításokat végrehajtani a Chrome böngészőben. Kiderült ugyanis, hogy a pornóoldalak nem csak követni tudták az inkognitó módban utazó felhasználókat, de egészen részletes profilokat raktak össze a szexuális preferenciáikról, a birtokukban lévő adatokat pedig áruba is bocsátották.

Közösség & HR

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.