Az amerikai óriás még az ünnepek előtt felvásárolta a termékeit kevesebb mint két éve forgalmazó, kickstarteres projektből kinőtt kamerás céget.

Mivel lepheti meg magát a világ egyik legnagyobb vállalata karácsonyra? Természetesen egy másik céggel, amelynek bekebelezésével a remények szerint még távolabb terjesztheti ki már így sem kimondottan szerény méretű csápjait.

Egy szempillantás alatt elkeltek

A Blink saját oldalán közzétett szűkszavú közleményből nem sok konkrétum derül ki az ünnepek előtt tető alá hozott felvásárlásról. Azt például egyáltalán nem tudni, hogy mennyiért vált az Amazon család tagjává a vezeték nélküli biztonsági kamerákat készítő, meglehetősen friss vállalkozás.

A Blink a Kickstarternek köszönhetően tudott jó rajtott venni. A cég 2014-es kampánya több mint egymillió dollárt hozott, és ellentétben sok más, negatív kimenetelű példával, ezt a lendületett sikerrel tudták átvinni a hagyományos kereskedelmi csatornák kiépítésére.
 


A cég végül 2016 elején kezdett bele az értékesítésbe, azaz két év sem kellett hozzá, hogy az Amazonnak elég meggyőzőek legyenek ahhoz, hogy magához ölelje őket. Ez egyébként meglehetősen természetes lépésnek tekinthető, hiszen az amerikai nagyvállalat Echo okosotthonos termékpalettájával kompatibilisek a Blink készülékei.

A vásárlóknak egyelőre semmiféle változást nem ígérnek, hiszen a bejegyzés szerint ugyanazokért a célokért fognak ezentúl is dolgozni, csak éppen már az Amazon ernyője alatt. Azt viszont már a bejelentés is sejteti, hogy az óriásvállalat támogatásával, annak portfólióját, eszköztárát kihasználva további termékek érkezhetnek.

Lesz helyük a rendszerben

Az Amazon részéről az akvizíció kapcsán azt hangsúlyozták, hogy mivel a Blink termékeit egy ideje ők is forgalmazzák, tisztában voltak vele, mennyire népszerűek a vásárlók körében a könnyen felszerelhető és üzemeltethető eszközök. Arról nem is beszélve, hogy alig két hónapja vezették be a Key intelligens zár- és kamerarendszert, amelybe pompásan beépíthető lesz a Blink portfóliója.

Piaci hírek

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.