Az MIT kutatói egyetlen folyamattal képesek működő robot kinyomtatására.

A 3D nyomtatás területe szinte óráról órára képes meglepni a világot azzal, hogy milyen új, addig hihetetlennek tűnő eszközöket, anyagokat képesek ezzel a módszerrel reprodukálni. Ezek között ott van a bionikus kar létrehozása, az emberi szerv szövetét másoló bio máj, hallókészülékek, különböző protézisek létrehozása, vagy éppen egy azonnal működő mini robot.

Instant robot nyomtatással

Ez utóbbit az MIT mesterséges intelligenciával foglalkozó részlege (Artificial Intelligence Laboratory, CSAIL) hozta létre, ami több szempontból is kiemelkedő teljesítmény. A 3D nyomtatás megszokott folyamatai szerint az így megalkotott szerkezeteket részenként nyomtatják ki, majd a végén egy összeszerelésre, illesztésre van szükség, hogy a szerkezet működőképes legyen.

A CSAIL munkatársai azonban egy olyan metódust fejlesztettek ki, amivel egyetlen nyomtatás végére egy azonnal működő robotot képesek megalkotni. Miután a hatlábú, pókszerű robot kikerül a nyomtatóból, mindössze akkumulátorral, valamint a mozgást segítő motort kell elhelyezni benne, és azonnal útjára engedhető, sőt, akár a mobilos vezérlés is megoldható.

Mindez azért kivitelezhető, mert a nyomtatás során képesek eltérő tulajdonságú, szilárdságú anyagok felhasználására. A kutatást vezető szakemberek által „nyomtatható hidraulikának” nevezett módszerrel ugyanabban a nyomtatási folyamatban szilárd, illetve rugalmas alapanyagok is szerepelhetnek, amit összesen nyolc nyomtatófej egyidejű használatával lehetséges.

Olcsó, gyors, hatékony

A módszer jelentősége abban áll, hogy a hagyományos, magas költségű gyártási megoldásokhoz képest így jelentősen olcsóbban és gyorsabban létrehozható egyszerű feladatokra szánt robotok. Ennek elsősorban olyan terepeken, viszonyok között lehet fontos szerepe, mint egy természeti katasztrófa (pl. földrengés), vagy egyéb jellegű vészhelyzet, ahol a terep felderítésére, túlélők felkutatására kell rövid időn belül létrehozni egy szerkezetet.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.