Akit a maradék egytized százalék érdekel, az átböngészheti vállalat legelső ízben kiadott biztonsági statisztikáit.

Az Uber csütörtökön adta ki első biztonsági jelentését, körülbelül két héttel azután, hogy a társaságtól elvették londoni működési engedélyét a védettség és a biztonság területén tapasztalható, rendszerszintű hiányosságokra hivatkozva. A 84 oldalas riport a 2017-2018-as amerikai felhasználási adatok mellett egy csomó témához rendel statisztikákat a szexuális zaklatásoktól az autóbaleseteken át az uberes utazásokhoz kapcsolható halálesetekig, és megkísérli bemutatni, hogy a vállalat milyen intézkedéseket tett a biztonság erősítésére.

Az anyagból kiderül, hogy az előző két évben napi átlagban több mint 3,1 millió uberes utazásra került sor az Egyesült Államokban, ami összesen 2,3 milliárd fuvart jelent a most vizsgált időszakban. Az Uber a korábbiakhoz lépest már teljesen más húrokat penget, amikor kiemeli, hogy más cégek csak ritkán osztanak meg ilyen jellegű adatokat a nyilvánossággal, a titkolózás viszont semmit sem tesz biztonságosabbá, ezért ideje közösen megvitatni a felmerülő kérdéseket, különös tekintettel például a szexuális bűncselekményekre.

A (női) sofőrök ugyanúgy veszélyben vannak

Ez utóbbi a jelentésben is központi szerepet kap, és a riportról szóló beszámolók is kiemelt helyen kezelik a vonatkozó statisztikákat. A társaság hangsúlyozza, hogy az adatok értékelésénél mindenképpen figyelembe kell venni a nagyságrendeket – különösen, hogy ebben az évben már 4 millió fölé emelkedett a napi Uber-tranzakciók száma, vagyis másodpercenként 45 utazást rendelnek meg a különböző helyszíneken. Ilyen értelemben elmondható, hogy az uberes fuvarok 99,9 százaléka bármiféle biztonsági incidens nélkül zajlik.

A közzétett adatok alapján a 2017-es 1 milliárd és a 2018-as 1,3 milliárd fuvarhoz kapcsolódóan is körülbelül 3-3 ezer szexuális támadást jelentettek, az esetek nagyjából felében viszont az Uber-sofőrök voltak a támadások célpontjai, vagyis tavaly ügyfélként körülbelül 430 ezer esetből egyszer vált valaki áldozattá. Ez persze azt is jelenti, hogy a taxiszolgáltatásnak a felhasználók és a sofőrök biztonságát egyaránt tovább kell erősítenie: Dara Khosrowshahi vezérigazgató ezzel kapcsolatban a Twitteren közölte, hogy sokan elismerik az eddigi erőfeszítéseket ezen a területen, mások viszont még többet akarnak, és szerinte nekik van igazuk.

A több mint 3 ezer szexuális jellegű incidens között 235 szólt nemi erőszakról, további 280 pedig annak kísérletéről, ezeket a bejelentéseket pedig szinte kivétel nélkül nők tették. Nem véletlen, hogy a jelentés külön szekcióban foglalkozik a nők biztonságát érintő lépésekkel és a biztonsági riasztások vagy visszajelzések több mint 10 rendelkezésre álló csatornájával. A halálos kimenetelű fizikai támadásokról szólva az is kiderült, hogy 2017-ben 10, 2018-ban pedig 8 ilyen esetet regisztráltak, az áldozatok között 8 utast, 7 sofőrt és 3 külső szereplőt (például járókelőt) jegyeznek.

Remélhetőleg divatot csinálnak az adatközléssel

A ma már 70 országban működő szolgáltató ismét kiemelte, hogy aktívan vizsgálja a sofőrök hátterét, mielőtt azok ténylegesen megjelenhetnének a cég platformján. 2017-ben és 2018-ban állítólag nagyságrendben egymillió jelentkezőt utasítottak el, és további 40 ezret távolítottak el az alkalmazásból a későbbi, gyakorlati szűrések nyomán.

Az Uber egyébként a kiválasztási és szűrési eljárások miatt számtalan kritika érte, utalva például arra, hogy a hagyományos taxisofőröktől ujjlenyomatot is vesznek, miközben az Uber szerződött vezetői kizárólag New Yorkban mennek át ugyanazon az engedélyezési eljáráson, mint a taxisok. Ezzel kapcsolatban a vállalat szóvivője kifejtette, hogy álláspontjuk szerint az Uber ennél robusztusabb és szigorúbb átvilágítási rendszert alkalmaz, ami ráadásul megbízhatóbb is, mint az ujjenyomat-adatbázisok sima átfésülése, amelyek ráadásul nem is frissülnek teljesen következetesen a különféle bűncselekmények nyomán.

Az egyelőre biztos, hogy a befektetők pozitívan fogadták a biztonsági jelentést, az Uber részvényeinek árfolyama a dokumentum közzététele után 1,6 százalékot erősödött a tőzsdezárás utáni kereskedésben. A cég legnagyobb hazai riválisa, a Lyft már külön közleményben jelezte, hogy maga is elkötelezett egy hasonló biztonsági riport nyilvánosságra hozatala mellett, sőt információt fog megosztani a biztonsági szempontból kifogásolható sofőrökről is, de mindezekkel kapcsolatban semmilyen határidőt nem közölt.

Az Uber biztonsági jelentésének részletei ezen az oldalon keresztül érhetők el.

Közösség & HR

Így vettem hatezer forintért Microsoft Office-t. Ön ne vegyen

Sajnos az ajánlat mellett nem volt ott, amit a híres bűvész, Rodolfo minden trükkje előtt elsütött: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Sokan bedőltek a trükknek. Girardi Kornél (IPR-Insights) írása.
 
Nem elég beszélni róla, tenni is kell azért, hogy jövőállóbbak legyenek a vállalatok. Szerencsére ebben rengeteg technológia áll már a rendelkezésre, csak győzzünk válogatni közöttük.

a melléklet támogatója az Invitech

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.