Plusz szőröstől-bőröstől az egész Time Warnert: az AT&T ezzel csalfa mobiltelefon-előfizetői jelentette kiesést akarja ellensúlyozni.

Csendben közzétette az AT&T harmadik negyedéves jelentését, melyből kiderült, hogy a Time Warnerrel tervezett mega-fúzió megvalósulása nem hozott általános fellélegzést a telkónál. A cég központi üzletága, a vezetékmentes kommunikációs szolgáltatás ugyanis megtorpant. Ez nem sokkal azután derült ki, hogy az AT&T elismerte: 86,4 milliárd dollárért megvásárolja a többek között a Trónok harcát is jegyző médiavállalatot.

Ez minden idők egyik legnagyobb akvizíciója, melyet a mobilszolgáltató fele részben részvényekkel, fele részben készpénzzel fog kiegyenlíteni. Ezzel egyébként a Time Warner részvényenként 107,5 dolláros áron kel el, ami – legalábbis jelenleg – jóval a piaci ár (89,5 dollár) feletti értéket jelent. A két vállalat szerint a tranzakció 2017 vége előtt fog lezárulni.

Nem minden téren jó a helyzet

Jelentése szerint az AT&T 268 ezer előfizetőt vesztett az elmúlt negyed évben. Olyan ügyfeleket, akik sokkal hűségesebbek, mint a kártyás (pre-paid) felhasználók – nos, közülük szivárgott el negyedmillió. Mindez azután következett be, hogy a tavalyi év során ennél alig valamivel több előfizető – 289 ezer – csatlakozott összesen a távközlési vállalat táborához.

Az AT&T ugyanattól a „betegségtől” szenved, mint a Verizon: az agresszívabb versenytársak lenyomják az ügyfelekért folytatott, egyre inkább öldöklővé váló konkurenciaharcban. Az amerikai piacon kisebbnek számító T-Mobile és Sprint alacsonyra vágott havidíjakkal és ingyenes ajánlatokkal csábítják a felhasználókat, ami az USA két legnagyobb mobilszolgáltatójának érzékeny veszteségeket okoz (a Verizon csütörtökön szintén csökkenő előfizetői számról volt kénytelen beszámolni).

Mindkét nagy szolgáltató a médiavállalatok megszerzésében látja az előre menekülés lehetőségét. A Verizon az AOL-t vásárolta fel és valószínűleg nyélbe ütik a Yahoo bekebelezését is, az AT&T pedig a DirecTV-t szerezte meg – most pedig a Time Warnert csatornázhatják be portfoliójukba. Igaz, a Verizon közel sem emelte ekkorára a tétet; a két említett vállalatot 4,4 és 4,83 milliárd dollárért tette/teszi magáévá (és az utóbbiból még alkudni is akar a világ eddigi legnagyobb adatlopása miatt).

A bevétel és a nyereség azért nőtt

A csökkenő előfizetői szám ellenére a harmadik negyedéves nyereség nőni tudott az egy évvel korábbi hasonló időszak eredményéhez képest. Tavaly 3 milliárd dolláros, részvényenkénti 50 centes nyereségről számolhatott be az AT&T, idén ez 3,3 milliárd dollárra, részvényenként 54 centre emelkedett. A bevétel is nőtt 4,6 százalékkal, megközelítve a 41 milliárd dollárt.

Piaci hírek

Csoda történt! Nyereséges lett egy MI-fejlesztő

Vagy legalábbis lesz a most futó negyedévben, ha hinni lehet az Anthropic befektetők elkápráztatását célzó bemutatójának. A folyamatos profitabilitás azonban középtávon még náluk sem reális.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.