Ujjlenyomatot nyomtattak, hogy hozzájussanak egy iPhone tartalmához.

Egyre több okostelefonon helyettesítik a karakteralapú zárolásfeloldást a biometrikus azonosítóval történő bejelentkezések, jellemzően az ujjlenyomat-alapú hitelesítés. Ezek védett rendszerekbe történő jogosulatlan behatolásra való felhasználása nem újkeletű próbálkozás, ám mindmáig nem hallottunk sok olyan esetről, amikor a törvény másik oldalán állók használták volna ki a lehetőséget.

Nemrég erre is sor került, de mielőtt részleteznénk az esetet, nézzük meg, miért kellett ilyen eszközhöz nyúlnia a rendőröknek! 3D-s nyomtató használatával nem kell az áldozaton kegyeletsértő beavatkozást végrehajtani, ám az ennél is nyomósabb indok, hogy ebben az esetben nem szükséges az adott telefon gyártójának engedélye a készülék feltöréséhez. Az Apple már korábban kijelentette, hogy nem ad hozzáférést még a rendőrségnek sem a bűnügyekben tárgyi bizonyítékul szolgáló iPhone-ok feltöréséhez.

"Lezárt iPhone-okból egyetlen módon lehet információhoz hozzáférni: olyan szoftver kell írni hozzájuk, amit leginkább az emberi sejteket megtámadó rákhoz tudnék hasonlítani – nyilatkozta egy korábbi, hasonló eset kapcsán Tim Cook, az almás vállalat vezére. – Úgy véljük, ez egy rossz megoldás. Sosem írnánk ilyet, sosem írtunk ilyet."
 


Van megoldás

A Guardian értesülései szerint a fentiek miatt a Michigani Állami Egyetem számítástudományokban szakértő egyik professzorát, Anil Jaint is bevonták a vizsgálatba. Jain elmondta az újságnak, hogy a jó ügy érdekében vállalta el a felkérést: "A hatóságok úgy gondolják, hogy az áldozat telefonja fontos információkkal szolgálhat, akár a tettes kilétét is felfedheti. Mi csak tesszük, amit tennünk kell, hogy segítsük egy bűnügy kivizsgálását. Ugyanakkor a digitális támadások terén nem vagyunk érdekeltek" – szögezte le álláspontját a professzor.

Az általuk fejlesztett 3D-s nyomtatási eljárás ujjlenyomatok kalibrálására szolgál, nem pedig arra, hogy hátsó szándékkal feloldják egy mobiltelefon zárolását, a tulajdonos tudta nélkül – hűtötte le az iPhone-tolvajok kedélyeit.

Vékony fémbe burkolt műanyagujj

A műujj előállításának során először egy kétdimenziós ujjlenyomatra van szükség, melyből algoritmizált módon három dimenziós modell készül. Ezt a nagyfelbontású modellt küldik el azután a 3D-s printernek, amivel előállítható az eredeti ujj egy részének fizikai, kézzel fogható replikája – puha műanyagból. Az anyag megfelelő megválasztása lehetővé teszi az ujj finom mintázatának pontos leutánozását, sőt, azt is, hogy lekövesse a nyomás során a mintázatban bekövetkező apró elváltozásokat is. Pontosan ugyanúgy, ahogyan azt az élő emberi szövet, az ujjbegyen található bőr teszi.
 

Nyomtatást követően az ujj felületét mikrométeres vastagságban valamilyen fémmel – arannyal, rézzel vagy ezüsttel – vonják be. Ez ugyanazt az elektromos vezetőképességet szimulálja, mint amivel az emberi bőr is rendelkezik, gyakorlatilag erre alapozva működnek a modern, kapacitív ujjlenyomat-olvasók. Erre azért van szükség, mert a műanyag ujjak ugyanis önmagukban nem rendelkeznek a vezetőképesség olyan fokával, mint amire szükség lenne a funkció megfelelő működéséhez.

Az eredeti ujjmintázatot utánzó replikával pedig már fel lehet oldani a védett iPhone-t. Csak emlékeztetőül: amikor az Apple piacra dobra az ujjlenyomat-olvasóval ellátot iPhone-jait, a hamburgi Chaos Computer Club pár napon belül bejelentette, hogy a fentiekhez képest barkács módszerekkel feltörte a védelmet.

Biztonság

Az Apple hat év alatt 11 milliárd dollárt spórolt az felhasználóinak

Ekkora az App Store-ban blokkolt csaló tranzakciót összértéke. Tavaly 2,2 milliárd dollár értékű potenciális csalást akadályoztak meg.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.