Larry Page és Sergey Brin továbbra is döntő szavazattal rendelkezik majd az Alphabet igazgatótanácsában, de a társaság vezetését a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai veszi át.

Bár óriási megtiszteltetés volt, hogy ilyen sokáig részt vehettünk a vállalat napi szintű irányításában, úgy gondoljuk, hogy ideje magunkra venni a büszke szülők szerepét: tanácsokat és szeretetet adunk, de vége a mindennapos bosszantásnak – olvasható Larry Page és Sergey Brin kedden közzétett nyílt levelében. A Google hivatalos blogján megjelent üzenet értelmében a Google jelenlegi vezérigazgatója, Sundar Pichai veszi át az Alphabet irányítását is. A formális visszalépés persze nem jelent teljes visszavonulást, mivel áprilisi adatok szerint Page az Alphabet részvényeinek 26,1 százalékával, Brin pedig 25,25 százalékával rendelkezik, vagyis együttesen sima szavazattöbbséggel rendelkeznek, amihez hozzá lehet adni Pichai kevesebb mint 1 százalékát is.

A Google alapítói szerint az Alphabet, amely gyakorlatilag a Google-t és a távlatos fejlesztéseket összefogó Other Bets anyacége, ma már szilárd alapokon működik, a két leányvállalat pedig hatékonyan működik független szervezetként. Mindezt persze összefüggésbe helyezi, hogy az Alphabet legutóbbi, harmadik pénzügyi negyedévének 40,5 milliárd dolláros bevételből a kísérleti projekteket gondozó Other Bets mindössze 155 milliót szállított, minden mást – vagyis a forgalom több mint 96 százalékát – továbbra is a Google termelte ki. Bár a társaság a felhőszolgáltatásokban, a mesterséges intelligenciában, az autonóm járműrendszerek fejlesztésében és egy nagy csomó más területen is jelentős szereplő, az Alphabet összes bevételének 86 százalékát a Google online hirdetési üzlete adta.

Jöhetnek a repülő kocsik és a kriptopénzek

Az 1998-ban bejegyzett Google két társalapítója a Bloomberg Billionaires Index friss adatai alapján a világ hetedik és tizedik leggazdagabb embere. Larry Page vagyonát 62,7 milliárd dollárra, Sergey Brin összes tulajdonát pedig 60,9 milliárd dollárra értékelik. A levél szerint a vezérigazgatói és az elnöki tisztségek lepasszolásával (utóbbit egyelőre nem is tölti majd be senki) aktív tagjai maradnak az igazgatótanácsnak és a befektetők közösségének, de elsősorban azokba a kérdésekbe kívánnak belefolyni, amelyeket személyesen is érdekesnek találnak. Ezen felül mindketten igen aktívak más vállalkozásokban: Page mások mellett egy repülő autókat fejlesztő startupot finanszíroz, Brin pedig már többször beszélt egyre erősebb érdeklődéséről a kriptovaluták iránt.

Itt érdemes megjegyezni, hogy informálisan már az elmúlt években is hasonló volt a helyzet, amennyiben a gyakorlati irányítás tulajdonképpen az Alphabet pénzügyi és jogi vezetőire hárult, és ezt jelzi az is, hogy a bejelentés hatására az Alphabet részvényeinek árfolyama csak jelképese mértékben változott, azt is felfelé. Larry Page-et sokan kritizálták a társaság biznyos döntései miatt, sok esetben olyankor is, amikor a kritikát érdemesebb lett volna a Google-t vezető Sundar Pichai felé fordítani. Az indiai születésű szakember, aki már 15 éve a Google munkatársa, a Chrome böngésző fejlesztésének irányításával szerzett ismertséget, hogy aztán különböző szolgáltatások műszaki és termékfejlesztési koordinációja után 2015-ben kinevezzék a Google élé, és átvegye a felhős üzlet vagy az online hirdetési terület menedzselését is.

Közösség & HR

Így vettem hatezer forintért Microsoft Office-t. Ön ne vegyen

Sajnos az ajánlat mellett nem volt ott, amit a híres bűvész, Rodolfo minden trükkje előtt elsütött: „Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Sokan bedőltek a trükknek. Girardi Kornél (IPR-Insights) írása.
 
Nem elég beszélni róla, tenni is kell azért, hogy jövőállóbbak legyenek a vállalatok. Szerencsére ebben rengeteg technológia áll már a rendelkezésre, csak győzzünk válogatni közöttük.

a melléklet támogatója az Invitech

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2020 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.