A befektetéssel gyerekeknek, családoknak és felnőtteknek egyaránt vonzó virtuális játszóteret építene az immár több mint 30 milliárd dollárra értékelt játékfejlesztő és -kiadó.
Hirdetés
 

Gyors egymásutánban két komoly befektetést is kapott az Epic Games, amelynek neve már nem csupán a népszerű Fortnite játék miatt lehet ismerős, hiszen a cég 2020-ban rizikós "szabadságharcot" hirdetett az Apple és a Google ellen, mert véleménye szerint a két legnagyobb alkalmazásplatform tulajdonosa versenyellenes szabályokat kényszerít a fejlesztőkre. A valószínűleg évekig tartó jogi csatározás első komolyabb csatájából inkább az Apple jött ki jobban, de ez láthatóan nem bátortalanította el a befektetői kedvet.

Elsőként a Lego anyavállalata, a Kirkbi jelentette be, hogy 1 milliárd dolláros befektetéssel kívánja támogatni az Epic fejlődését. A cég kifejezetten egy gyerekek és családok számára "biztonságos és szórakoztató" metaverzumot szeretne megvalósulni látni, amihez nyilván remekül lehet majd passzintani a legendás dán játékipari cég portfólióját. Amennyiben mindez sikeresen megvalósul, úgy az Epic közvetlen riválisa lehet a Minecraft és a Roblox által kínált, jelenleg is virágzó virtuális (játszó)tereknek. A Lego egyébként meglehetősen aktív a videójátékok és egyéb technológiai fókuszú fejlesztések területén. A befektetéssel tehát nem csak sok pénz érkezik az Epichez, hanem egy erős márkát is ki lehet aknázni, a már meglévő szakértelemre, tapasztalatokra támaszkodva.   

Az egyből pedig úgy lett kettő, hogy a Sony Group is berak 1 milliárd dollárt a kalapba. A japán játékipari óriás szintén a metaverzumot szeretné kiépíteni, kiaknázni az Epic fejlesztéseire támaszkodva. Itt elsősorban a kiadó híres és sokak által használt motorjának, az Unrealnek lehet komoly szerepe. Különösen, hogy az engine közelmúltban debütált 5. generációját a virtuális világok megtervezésére is kihegyezték. A Sonynak nem ez az első "afférja" az Epickel, hiszen a japán óriás 2020-ban már 250 millió dolllárért részesedést vásárolt a kiadóban.

Az Epic Games értékét a mostani befektetések 31,5 milliárd dollárra lövik be. Tim Sweeney alapító-vezérigazgató a bejelentések kapcsán kiemelte, hogy mindez "felgyorsítja a metaverzum kiépítésére irányuló munkát, és olyan terek látrehozására ad lehetőséget, ahol a játékosok szórakozhatnak a barátaikkal, a márkák kreatív és magával ragadó élményeket építhetnek, az alkotók pedig közösséget építve gyarapodhatnak".

Közösség & HR

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.