Bár a nagy gyártók és a kormányzat is folytatja a befektetéseket a félvezetőipari üzemekbe, az év eleji adatok nem festenek vidám képet a belátható jövőről.

Az egyre romló globális kilátások miatt márciusban is csökkent az ázsia gyártási tevékenység: az exportra támaszkodó Japánban és Dél-Koreában egyaránt hanyatlott a termelés, és Kínában is megtorpant a növekedés. A Reuters által ideézett statisztikákból kiderül, hogy a koreai beszerzési menedzser index (PMI) az elmúlt fél év legnagyobb arányú havi regresszióját hozta, és mivel a következő negyedévekre is csak szerény növekedést várnak a nemzetközi piacon, az ázsiai feldolgozóipari termelés továbbra is nyomás alatt marad. A dél-koreai export folyamatos csökkenéséhez nagyban hozzájárult a félvezetőipari ágazat tartós visszaesése, bár ez utóbbi még így sem az előzetesen megjósolt ütemben gyengült.

Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságának márciusi, több mint 55 milliárd dollár értékű exportja 13,6 százalékkal volt gyengébb az egy évvel korábbinál (szemben a hírügynökség saját kutatása szerinti, 17,5 százalékos várakozással), és 7,5 százalékkal maradt el a februári eredménytől. 2020 augusztusa óta azonban így is összejött a leghosszabb negatív széria. A első három hónap 12,6 százalékos csökkenése is a legrosszabb teljesítmény 2020 második negyedéve óta, ami a Reuters elemzésének értelmében sem jelent sok jót egy hasonlóan nyitott gazdaságban. A Kínába irányuló kivitel pontosan a harmadával esett vissza márciusban, így 10 havi folyamatos zuhanást követően a 2009 januári szintre olvadt.

Sehol sem jelent jót, hogy nem mennek a csipek

Dél-Korea egyébként az első olyan nagy exportgazdaság, amely minden hónapban részletes kereskedelmi adatokat tesz közzé, korai bepillantást nyújtva a globális kereslet aktuális állapotába is. Számunkra a legérdekesebb a félvezetőipari szállítások nyolc hónapja tapasztalható, eddig összességében 34,5 százalékos csökkenése, melynek üteme már mérséklődött a múlt havihoz viszonyítva. Ennek eredményeként így is 4,62 milliárd dollár kereskedelmi hiányt hoztak össze márciusban – ez egyrészt már zsinórban a tizenharmadik ilyen hónap volt, másrészt viszont 2022 szeptembere óta a "legjobb negatív hónapnak" számít. A boltot éppen az autógyártók viszik több mint 64 százalékos éves exportnövekedéssel.

A Kínába menő forgalom kiesésének fontosságát jelzi, hogy az Egyesült Államokba irányuló szállítások ezúttal is csak 1,6 százalékkal erősödtek, miközben az EU viszonylatában éppenséggel 1,2 százalékkal gyengültek. A Nikkei Asia a félvezetőipari gyártás visszaeséséről szólva ugyancsak kiemeli, hogy ez vetheti fel a legkellemetlenebb kérdéseket az ország fő exportcikkével kapcsolatban, és általában is lassú gazdasági növekedést jelez az év hátralévő részére. A pénteken közzétett hivatalos adatok szerint a csipek termelése februárban több mint 17 százalékkal csökkent a januárihoz képest, ami 2008 óta a legmeredekebb havi zuhanás volt, és majdnem 42 százalékkal rosszabb az előző év azonos hónapjánál.

Piaci hírek

CIO Hungary 2025: hogyan válhat veszélyessé egy félrenevelt MI?

Beszámolónk harmadik része a 16. CIO Hungary konferencia második napjáról, ahol a stresszes témák mellett a stresszcsökkentésről is sokat megtudhattunk.
 
Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.