Márciusban már beszámoltunk a brit BBC által vezérelt Micro Bit projektről, ami most érkezett el a végső szakaszába. A mini, de inkább micro PC elnyerte végső formáját, és készen áll arra, hogy 11-12 éves diákoknak segítsen programozni, és kódokat írni.
Engedd programozni!
A nagyszabású projekt élén a brit állami műsorszolgáltató, a BBC áll, de rajta kívül egy sor szakmai partner (ARM, Microsoft, Samsung, stb.) segítette a fejlesztést. A kezdeményezés célja az, hogy a diákok egy egyszerűen kezelhető és programozható eszköz segítségével megértsék a technológiában, informatikában rejlő lehetőségeket, és már úgy kerüljenek ki az iskolából, hogy akár több programozási nyelvet is ismerjenek.
A márciusban bemutatott prototípushoz képest egyetlen fontos területen változott a Micro Bit. Az eredeti tervek szerint egy gombelem szolgáltatta volna az energiát az eszköznek, de ezt végül elvetették, így ezt külső forrásból kell megoldani. A készlethez jár egy két ceruzaelemet fogadó akku pakk, de ezen kívül egy USB kábel csatlakoztatásával is megoldható a táplálás.
Maga az eszköz még a Raspberry Pi-nél is egyszerűbb felépítéssel bír: az egyik oldalán egy 5×5-ös elrendezésű LED „fal” található, ami a vizuális információk (szövegek, számok) megjelenítésére szolgál. A lapka másik oldalára az alapvető áramkörökön és a processzoron kívül kívül egy Bluetoth antenna, egy iránytű, illetve egy gyorsulás érzékelő került, ami már alkalmas arra, hogy akár komplex feladatokat is el lehessen végezni vele.
Egymillió diáknak ingyen jár
A Micro Bit a többi, hasonló micro PC-vel is kombinálható, így nincs akadálya egy Raspberry Pi, Arduino, vagy Galielo csatlakoztatásának. A kezdeményezéshez több oktatási szakértő és stúdió is csatlakozott, akik azt igyekeznek elérni, hogy a pedagógusok is értsék, hogy miről van szó, és a gyerekeknek is megvilágítsák az egész projekt jelentőségét. A kész termék bemutatásakor például információs kitűzőként alkalmazták, de a segítségével vezérelhetővé válnak az otthoni elektronikai eszközök, de akár videójátékok kontrollereként is bevethető.
A Micro Bit október végétől ingyenesen jár minden 11-12 éves brit diáknak, akik az eszköz mellé megfelelő oktatásban is részesülni fognak. Ez összesen 1 millió darabot kiosztását jelenti, ami után a piaci értékesítés is elkezdődik. A végső árról egyelőre nincs információ, de hasonló termékeket ismerve várhatóan a „filléres” kategóriába fog tartozni.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak