Folytatódik a felső szintű menedzsment átalakítása a Microsoft Magyarországnál. Mint arról lapunk is beszámolt, tavaly októberben komoly változás történt a cég vezetői összetételében, amikor is Drajkó László egykori ügyvezető igazgató helyére azonnali hatállyal Papp Istvánt nevezték ki. Ezt követően januárban az állami szektorral kapcsolatos üzleti terület vezetését bízták új emberre Sagyibó Viktor személyében. A leányvállalat mai közleménye pedig arról ad hírt, hogy újabb két területen áll be változás a vezető tekintetében.
Evangelizáció és cloud ■ Grósz Judit személyében új vezetője lesz a Microsoft Magyarország új technológiák meghonosításáért, evangelizációjáért felelős szervezeti egységének, a DPE-nek (Developer and Platform Evangelism), amely a globális cég fokozatos átalakulásának egyik kiemelt, stratégiai jelentőségű területe lett. Vass Gábor pedig a kkv-szektor és a cloud megoldások területén kap irányítói szerepkört.
A UPC Magyarországtól érkező Grósz Judit marketing és értékesítési tapasztalatokkal rendelkező menedzser. Kiválasztásában a cég közleménye szerint a konzumer piac meggyőző ismerete, valamint az új technológiák meghonosításának tapasztalata és azok fogyasztói nyelvre való átültetésének a gyakorlata voltak a meghatározó szempontok.
A kkv-kért, partneri területért, illetve a cloud megoldásokért felelős Vass Gábor személyében. A németül és angolul is kommunikáló közgazdász fél évtizede a Cisco hazai csapatát erősítette, ahol többek között a régió kkv-piacán szerzett tapasztalatokat.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak