A világ legnagyobb szolgáltatója hamarosan megkezdi az Apple mobilok forgalmazását Kínában.
Hirdetés
 

Az iPhone már évek óta jelen van a világ legígéretesebb piacán, de a készülékek nagy része vagy feketén került be és üzemelt a kínai hálózatokon, vagy a két kisebb operátor előfizetői juthattak csak hozzá. A kínai szolgáltatók nagyágyúja, a China Mobile azonban a mai napig nem tudott megállapodni az Apple-el az iPhone-ok forgalmazásáról, a Wall Street Journal viszont úgy tudja, hogy december közepén véget ér ez az áldatlan állapot.

Elindulhat a hódítás

A meg nem nevezett informátorok egy december 18-i időpontról beszélnek, állítólag ezen a napon kezdi meg a China Mobile az Apple mobilok árusítását, sőt, ezen ekkor mutatja be az operátor a 4G hálózatát is. Az előzetes történések mind alátámasztják az értesüléseket, hiszen a kínai hatóságok korábbi bejelentése szerint a kínai szolgáltatók megkapták a 4G hálózat üzemeltetéséhez szükséges jogosítványokat, ami többek között az egyik feltétele volt (az Apple részéről) az iPhone-ok megjelenésének.

Az utolsó akadály is elhárulhat így az Apple mobilok tömeges bevonulása elől, ami azért fontos lépés, mert a China Mobile a saját 760 millió előfizetőjével a világ legnagyobb szolgáltatója (hétszer akkora, mint USA legnagyobb operátora, a Verizon).

A megállapodás azért húzódott eddig, mert az Apple nem volt hajlandó a China Mobile lassú és korszerűtlen hálózatára felengedni a készülékeket, bár az utóbbi időben némi engedékenység érzékelhető volt Tim Cook részéről, mivel a hírek szerint az iPhone 5c és 5s modellekből elkészültek azok a verziók, amelyek már használhatók ezen a speciális hálózaton is. A vonakodás a China Moble részéről is megvolt, hiszen az Apple köztudottan gyilkos, üzletileg nem előnyös feltételek mellett biztosítja készülékeit a szolgáltatók számára.

Lesznek ellenfelek bőven

És mire számíthat az Apple? Az eladások nagy valószínűséggel meglódulnak majd, ami annak ellenére így lesz, hogy a kínai vásárlók szívesen részesítik előnyben a helyi független gyártók minőségi, de olcsó készülékeit. A Trefis elemző cég azt jósolja, hogy a China Mobile havonta 1,5 millió iPhone-t fog eladni, ami egy egész évet tekintve 20 milliós darabszámot jelenthet. A legutóbbi eladásokat figyelembe véve a plusz 20 millió darab értékesített iPhone 17 százalékos növekedést hozhat az Apple számára, ami jelentős eredmény lehet.

Ahogy a világ szinte összes fontos piacán, úgy Kínában is a Samsung állhat az Apple nagyra törő tervei elé: a koreai gyártó a Canalys adatai szerint a harmadik negyedévben a piac 21 százalékát uralta. Ehhez képest az Apple mindössze 6 százalékkal bír, köszönhetően a China Unicom Hong Kong és China Telecom szolgáltatóknak, amelyek 2009., illetve 2012. óta kínálnak iPhone-t, csak éppen a China Mobile előfizetői bázisának töredékével rendelkeznek. A telítettség azonban az európai országokhoz, illetve USA-hoz képest még mindig rendkívül messze van, így jövőre éles harc várható a kínai előfizetőkért.

Mobilitás

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.