A barcelonai bejelentésdömpingben könnyen észrevétlenek maradhatnak még a legnagyobb gyártók által felvillantott érdekes "apróságok" is. A Samsung Pay fizetési rendszerre azonban érdemes figyelni.

A világ legnagyobb mobilos seregszemléjén, a Mobile World Congress (MWC) keretében csak úgy záporoznak a bejelentések. A Samsung tűzijátékában óhatatlanul az új generációs csúcskészülékek vitték el a show-t, pedig az Apple Pay ellen intézett nyílt támadás összességében nagyobb jelentőséggel bírhat.

Nyílnak a mobil tárcák

Az okostelefonok gyors és egyre nagyobb fokú elterjedésével a jövő egyik legfontosabb kérdéséve az vált, végül is kik fogják irányítani a mobil fizetési piacot, amely elkerülhetetlenül a pénzügyi tranzakciók egyik legfontosabb platformjává fog válni. Bankok, kártyacégek, távközlési vállalatok és telefongyártók mind-mind ott tülekednek az egyre zsírosabbá váló kondér körül.

Ahogy azt már korábban sejteni lehetett, a Samsung sem hagy túl sok időt vetélytársának, és igyekszik saját megoldással lecsapni a lehetőségre. Az Apple Pay fizetési rendszer néhány hónappal ezelőtti rajtja után a dél-koreai cég most Barcelonában jelentette be hivatalosan saját, nem túl meglepő módon Samsung Pay névre hallgató mobil fizetési szisztémáját.

Felvásárolt tudás

A Samsungnál nem bízták a véletlenre a dolgot, és házon belüli világmegváltás helyett egy ígéretes startupot vásároltak fel. A néhány hete bejelentett akvizícióval olyan megoldás került a koreaiak kezébe, amellyel rögtön rá lehet ígéreni a cupertinói rivális rendszerére. A LoopPay szolgáltatásának legfőbb vonzereje, hogy az érintésmentes terminálok mellett az MST (Magnetic Secure Transmission) technológia segítségével együttműködik a sokfelé üzemben lévő, mágnescsík lehúzásával operáló kártyaolvasókkal is. Azaz a Samsung fizetős megoldása nem csupán NFC-s terminálokkal, de az Észak-Amerikában széles körben elterjedt mágnescsíkos leolvasók túlnyomó többségével is képes kommunikálni.

A cég közleménye szerint induláskor világszerte több mint 30 millió kiskereskedelmi helyen lehet majd azonnal használni a biztonságos mobilfizetési rendszert. A biztonságról egyébként a biometrikus, ujjlenyomatot használó azonosítás mellett a banki adatok körültekintő kezelése is gondoskodik. Egy-egy tranzakcióhoz ugyanis egyedi tokenes azonosító kód generálódik és azzal lehet végrehajtani a műveletet, azaz a számlaszám és a PIN-kód pedig nem jelenik meg a kommunikációban.

A fizetési rendszer első körben az Egyesült Államokban és Dél-Koreában indul el még a nyár folyamán. A további kiterjesztés pedig párhuzamosan történhet a most bemutatott, és a Pay szolgáltatásra felkészített két új mobil, a Galaxy S6 és a Galaxy S6 edge más régiókban való megjelenésével összhangban.

Mobilitás

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.