Egy régi szabályozás eltörlése miatt az USA-beli ISP-k felhasználóik bármilyen adatát eladhatják reklámcélokra, írtuk pár napja. A hét elején döntött úgy ugyanis az Amerikai Képviselőház, hogy törli az amerikai Szövetségi Hírközlési Tanács, az FCC (Federal Communications Commission) arra vonatkozó szabályait, melyek eddig megakadályozták az internetszolgáltatókat abban, hogy eladják előfizetőik adatait.
Az amerikai politikai berendezkedésből adódóan ez még önmagában nem volt elegendő a változáshoz, azt jóvá kellett hagynia Donald Trumpnak is. Nem meglepő módon erre az első adandó alkalommal sor került: a nemrég beiktatott amerikai vezető tegnap aláírta a módosítást.
Hasonlóról ne is álmodjanak a közeljövőben az amerikaiak
Nem ment könnyen a szabályozás megváltoztatása, a kongresszus mindkét háza szavazott róla, és csak szűken lett meg az amerikai internetezők magánszféráját erősítő rendelkezés eltörléséhez szükséges többség. Magát a szabályozást a tavalyi év során, még Barack Obama kormányzása alatt hozták egyébként tető alá, de nem volt ideje hatályba lépni. Az elképzelés szerint a szélessávú internetszolgáltatást és vezetékmentes hálózati hozzáférést nyújtó vállalatokat arra kötelezte volna, hogy felhasználóik hozzájárulását kérjék a róluk tárolt érzékeny információ külső fél számára történő kiadása előtt.
Az FCC által adoptált rendelkezés a legszigorúbb lett volna, amit valaha is kitaláltak a személyes adatok online védelmében amerikai földön. Még úgy is, hogy a szabályozás hatálya alól kimaradtak az olyan internetes vállalatok, mint a Google vagy a Facebook. Támogatói szerint a szolgáltatók a rendelkezés hiányában olyan adatokat adhatnak el ügyfeleikről, mint hogy mikor és hol csatlakozott fel, milyen termékeket/szolgáltatásokat vásárolt az interneten, mely appokat használta és így tovább. Ezeket az információkat külső félnek, például biztosítótársaságok számára értékesíthetik az ISP-k.
Persze utóbbiak váltig állították, hogy a szabályozás túlságosan szigorú lett. Igazságtalanságot emlegettek, arra hivatkozva, hogy a webes cégekre sokkal enyhébb szabályozás vonatkozik. Most viszont örülhetnek, hiszen Trump támogatásával szabaddá vált az adatok eladása. A Congressional Review Act nevű törvény révén ráadásul azt is megakadályozták, hogy a közeljövőben hasonló szabályozással kísérletezhessen az FCC.
Nem várt következmények
A történtek megmozgatták az amerikaiak fantáziáját. Többek között fél évtizede nem látott magasságokba ugrott meg a titkosított csatornán, anonim böngészést lehetővé tevő eszközök iránti érdeklődés az amerikai internetezők körében. De volt, aki az eBay-re tettel fel pénzért saját internetes előzményeit (ezt végül az aukciós site törölte), és egy aktivista pénzgyűjtő akcióba kezdett, hogy megvásárolhassa az amerikai képviselők online adatait, és nyilvánosságra hozza azokat. Utóbbi egészen sikeres lett: a 10 ezer dolláros kitűzött célt bőven meghaladva, 9 nap alatt több mint 200 ezer dollár jött össze.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?