A független cloudos adattárolás fenegyerekének nagyjából féléves rendszerességgel sikerül nyélbe ütnie egy-egy fontos partnerségi megállapodást. Most a Google-ön volt soron.

A héten nyilvánosságra hozott megállapodás a Google Docs felhasználóinál hozhat gördülékenyebb együttműködést a biztonságos cloudos adattárolás zászlaját lengető Box rendszerével, vagy éppen fordítva.

Neked is jó, nekem is jó

Az Alphabethez tartozó Google-nél fontos területté vált a vállalati ügyfélkör, ezért folyamatosan keresik a lehetőségeket, amelyekkel szolgáltatásaik vonzóbbá tehetők. Ezt segítheti a mostani lépés is, hiszen a cloudos irodai megoldásokat tartalmazó Docs szorosabbra fűzi a szálakat a Box vállalati szolgáltatásával. A könnyebb integrálhatóság a másik oldalon is előnyös, hiszen így a Box olyan ügyfelekhez juthat el, akiket eddig nem volt lehetősége megcélozni. 

A megállapodás kapcsán a Box vezérigazgatója a platformsemlegesség fontosságát emelte ki. Szerinte ilyen cége megoldása is, amellyel a felhasználók számos különböző szolgáltató megoldását képesek egyszerre, komplikációk nélkül munkára fogni. Aaron Levie dícsérte a Google hozzáállását, ami lehetővé tette, hogy a sok tekintetben egymás versenytársaiként működő felek partnerség keretében javítsák a rendszereik közötti átjárást.

A tavaly tőzsdére vonult cloudos szolgáltató befektetői pozitívan fogadták a bejelentést: a Box papírjai két százalékot ugrottak. Az így elért 14,5 dollár körüli árfolyam az elmúlt egy év legjobb eredménye, ugyanakkor még mindig messze elmarad a tavaly januári nyitó ártól.

Mindenkivel szövetkeznek

Az alig több mint tízéves cég korábban inkább a nyílt rivalizálást preferálta, ám az utóbbi időszakban alaposan megváltozott a Box stratégiája, és sorra kötik a partnerségi megállapodásokat. Egy ilyenre példa a tavaly nyáron nyélbe ütött IBM-üzlet, ami azért volt különösen pikáns, mert Levie 2012-ben még azt hangoztatta, hogy gond nélkül le fogják nyúlni a "nagy kék" ügyfeleit. 2015 decemberében egy másik nagy név, a Salesforce.com rendszerét sikerült egyűttműködésre bírni, de a Microsoft Office 365-tel is "beszélő viszonyban" vannak.

Mint ahogy korábban kitértünk rá, a vállalat tőzsdei szereplése egyelőre nem túl rózsás. A Box ugyan tudja növelni árbevételét, de az elképesztően magas, forgalomarányosan 80 százalékra rúgó értékésítési- és marketingköltségek miatt egyelőre nem képes nyereségesen működni. A folyamatos partnerkeresés egyik hozadéka lehet, hogy idővel az agresszív ügyfélszerzési stratégiát alacsonyabb fokozatra csavarhatják, ami áttételesen végre profitot eredményezhet.

Cloud & big data

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.