Immár három számjegyűvé duzzadt a két cég vállalati igényekre szabott közös alkalmazásportfóliója.

A két nagyvállalat közös projektjét tavaly nyáron jelentették be, de a tervezettnél  később, csak 2014 végére érkeztek meg az első dedikált alkalmazások. A különböző iparágakra és munkakörökre fókuszáló MobileFirst appok első teljes évét a százas nagyságrend elérésével ünnepelték a felek.  

Sikeresnek értékelik

Egyértelműen pozitívan ítéli meg mind az Apple, mind az IBM, hogy belevágtak a projektbe, melynek célja a vállalati szegmens közös meghódítása. A héten bejelentett mérföldkő, az immár több mint száz appot számláló portfólió egyben az is jelenti, hogy folyamatosan szélesedik a lefedett szegmensek köre. Jelenleg 14 iparág 65 munkakörében tudnak olyan mobil alkalmazással előállni, amely az Apple táblagépein és telefonjain hasznosítja az IBM biztonsági, analitikai és cloud szolgáltatásait.   

A megcélzott kör a biztosítási ügynököktől a légiutas-kísérőkön át a kórházi ápolóig terjed. Iparági bontásban pedig a kiskereskedelemtől az építőiparon át a telekommunikációig találhatunk példákat. A megszerzett ügyfelek között található a kanadai nemzeti légitársaság, a Vodafone holland leányvállalata, az AXA, vagy éppen a japán posta.

Bevetik a csodafegyvert

A jövőt illetően természetesen a további terjeszkedés és a finomhangolás van terítéken. Az IBM a több komoly felvásárlással megtámogatott Watson-platformot is bevetné az appok prediktív képességeinek fejlesztésére. A nagy tömegben és formátumban elérhető adatok elemzésében jeleskedő megoldás öntanuló mechanizmussal vértezheti fel az alkalmazásokat, amelyek így a tervek szerint a használatuk során egyre pontosabb, relevánsabb információkkal láthatnák el a felhasználókat.

A másik fejlesztési irány az Apple új termékeinek kihasználását célozza. Ennek megfelelően a nemrégiben piacra dobott iPad Pro nagyobb kijelzőméretében, illetve a cég stylusában, az Apple Pencilben rejlő potenciált is igyekeznek kiaknázni. Az iOS 9 multitaskjára építve például kényelmesen elfér egymás mellett két párhuzamosan futó app is, vagy bekerülhet a rajzolás, kézi jegyzetelés funkciója is egyik-másik alkalmazásba.

Ha egyedül nem megy, szövetkezz!

A korábban alapvetően a végfelhasználókra fókuszáló Apple az utóbbi időben egy sor hasonló lépéssel és megállapodással igyekszik hídfőállást kialakítani a céges ügyfeleknél. Legutóbb például a hálózati piac óriásával, a Ciscóval sikerült tető alá hozni egy közös konstrukciót.

Ugyan az iPhone-ok eladásai sosem látott rekordokat döntenek, ám az almás táblagép immár bő másfél éve szenved, és negyedévről negyedévre rosszabb eredményeket produkál. Többek között ennek a folyamatnak a megállítását, majd megfordítását remélik Cupertinóban a céges letámadástól.

Cloud & big data

Kína a "digitális embereket" is tornasorba állítja

Az illetékes szabályozó hatóság legújabb tervezete már stratégiai tudományos problémának minősíti az MI-személyiségek szabályozását, ahol a megfelelő irányítást nem biztosíthatják önmagukban a kialakulóban lévő iparági normák.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.