Új üzleti területek révén állhat tartósabb növekedési pályára a Magyar Telekom. Pataki Pataki Róbert vezérigazgató-helyettes szerint a távközlés területén növekedést csak valami csoda hozhatna.

A távközlési szegmensben most az a fő feladat, hogy minőségi legyen a hálózati hozzáférés, és azt lehetőleg minél kevesebb költséggel lehessen a felhasználóhoz eljuttatni. Ebben a szegmensben a következő öt évet is a további egyszerűsítés és a költséghatékonyság jellemzi – mondta el egy mai háttérbeszélgetésén Pataki Róbert, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese.

Pataki szerint ezért is kellenek a társaságot ismét növekedési pályára állító új iparágak. Az új üzleti területek – az energetika, a média, a pénzügyi terület beleértve a biztosítást, az e-commerce, a mobiltárca – fajsúlyosan 2010-től jelentek meg a cégben. Az új üzleti területek jövőbeni jelentőségét mutatja, hogy a tervek szerint ez a szegmens, amely 2010-ben még a bevételek alig 1 százalékát adta, az idén ehhez már 7-8 százalékot hoz, 2016-ra pedig várhatóan a forgalom egyötöde származik majd belőlük. Az új iparágak, amelyek ma még alulhasznosítják a korszerű technológiákat, ennek ellenére általában nem igényelnek már jelentősebb beruházásokat, mert ráépülhetnek a meglévő invesztíciókra.

Az energiapiaci belépő okos hozadéka

Az egyes új területeket nézve az energiapiac egyik fontos hozadéka, hogy segít az ügyfélmegtartásban. Még ennél is fontosabb, hogy közelebb viheti a céget az ebben az iparágban várható digitális átálláshoz, vagyis az okosmérő rendszerekben (smart metering) való részvételhez. A Telekom már most több ezres ügyfélszámmal teszteli az okosmérőket intelligens város projektje keretében Szolnokon, bár egyelőre nem lehet tudni, mikor jelenhetnek meg ezek az eszközök országosan. A folyamat lassúsága Pataki szerint többféle tényezővel is magyarázható. Egyrészt az energiaiparban alig néhány éve hajtottak végre átfogó mérőóracserét, másrészt a terület digitalizáltsági foka sem kellően kielégítő még.

Pataki Róbert: a távközlés területén növekedést csak valami csoda hozhatna

Ami a mobiltárcát illeti, itt sem úgy haladnak a dolgok, ahogy a piaci szereplők korábban gondolták. Ennek oka ma már egyre kevésbé a szolgáltatáshoz technológiai oldalról szükséges mobileszközök, vagyis az NFC-vel felszerelt okostelefonok hiányával magyarázható. Ezekből már bőséges a kínálat. Az iparági egyeztetések azonban a vártnál lassabban haladnak. Pataki szerint azonban ahhoz, hogy valóban sikeres legyen a mobiltárca, bővíteni kell a rajta elérhető funkciók körét. "Csak fizetésre kevés a mobiltárca, legyen az egyben beléptető kártya, hűségkártya vagy akár közlekedési kártya is" – vélekedett.

Az új területek kapcsán szóba kerülhetnek egyéb ágazatok is, például az egészségügy, az oktatás vagy a játék- és szórakoztatóipar. Ezekben egyelőre dőleg a fejlesztések miatt akar jelen lenni a Telekom. Az egészségügyben a T-Systems révén ért már el meghatározó pozícióikat, az oktatás digitalizálását pedig ugyancsak Szolnokon tesztelik már.

Folytatni kell a CRM-fejlesztést

Az új területekkel összefüggő jövőbeni feladatok ellátásához a hálózaton, az értékesítési rendszeren és az emberi tudáson kívül negyedik pillérként szükség lesz további informatikai fejlesztésekre is, ezen belül is fontos a tavasszal megújított ügyfélkapcsolati rendszer (CRM) továbbfejlesztése.

Arra a kérdésre, hogy a növekedési területek meghatározása mennyire lehet a Magyar Telekom saját döntése, és kell-e igazodnia a német anyavállalat elvárásaihoz, Pataki Róbert így válaszolt: "egyensúlyozni kell. Van, ami úgymond felülről jön, és van, amit mi találunk ki. A készülékbiztosítás  például a mi ötletünk volt, tőlünk vette át a Deutsche Telekom. Az energiapiaci belépés is hungarikum a DT-n belül."

Jöhet az újabb kompetenciaközpont

Ami a további fejlesztési lehetőségeket illeti, Pataki Róbert a Bitport kérdésére elmondta, hogy elindult a DT által Magyarországra telepített nemzetközi TV-szolgáltató központ tevékenysége. Mint megírtuk, International TV Service Center néven nemzetközi tévés kompetencia hozott létre Budapesten a Deutsche Telekom. Az új szervezet a Magyar Telekom részeként működik majd. Magyarországra az itt dolgozó szakemberek helyi piacon szerzett tapasztalatai, a televíziós szolgáltatások fejlettsége és a kedvező földrajzi helyzet miatt esett a választás. Pataki Róbert ennek kapcsán jelezte, hamarosan újabb kompetenciaterület jön Magyarországra, de további részleteket ezzel kapcsolatban nem kívánt elárulni.

Közösség & HR

Milyen gyorsan adaptálódik a piac az átszabott NIS2-auditori szabályokhoz?

A miniszterrel történt egyeztetés után az SZTFH elnöke rendeletben könnyítette az auditorokra vonatkozó feltételeket, ami sokszereplőssé teheti a NIS2-audit piacát.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.