Nagy erőkkel zajlik a Windows 10 előkészítése, és a hírek szerint a Microsoft annyira jól halad a dologgal, hogy nyáron már örülhetünk is az új rendszernek. A vállalat már korábban kiadta tesztelésre a korai verziót, sőt, egyes mobilokra a Windows 10 Technical Preview (TP) névre hallgató verzió is elérhető.
A kínai kísérlet
A Microsoft szándéka az, hogy a korábbiakkal ellentétben már egész korai szakaszban kikéri a felhasználók véleményét arról, hogy milyen irányba haladjon a fejlesztés és minél több visszajelzést próbál gyűjteni a formálódó rendszerről. A Windows 10 TP kiadása eddig a kijelölt Lumia készülékekre volt elérhető, egy tegnapi bejelentésből viszont megtudhattuk, hogy a redmondiak a Xiaomi Mi 4 készülékét is támogatják egy speciális ROM képében.

Az első, Windows 10-et futtató Xiaomi Mi 4-ek (Forrás)
A hír hallatán azonnal vad találgatások indultak el Microsoft-Xiaomi-Windows témakörben, de a felek gyorsan lehűtötték a kedélyeket. A Xiaomi képviselői leszögezték, hogy a jövőben nem fognak Windows alapú készülékeket gyártani, továbbra is maradnak az Android alapú, MIUI verziójánál. Ez mindössze egy kísérlet, illetve egy gesztus a Microsoft részéről, amelynek célja, hogy minél több, és akár más rendszeren élő felhasználók is alkothassanak véleményt a készülő Windows 10-ről.
A történet úgy folytatódik, hogy a Mi 4 tulajdonosok egy csoportja megkapja készülékére a Windows-t, ami után bármikor válthatnak Androidra, vagy vissza, ahogy éppen a pillanatnyi igény megkívánja.
Mi lenne, ha?
A vállalatok cáfolatai ellenére érdemes továbbgondolni, hogy a publicitás generálásán túl mégis mire utalhat az akció. A Microsoft mára szinte teljesen egyedül maradt a Windows Phone, illetve most már szimplán Windows támogatásával mobilos fronton, ezért a rendszer még mindig alacsony részesedéséhez feltétlenül partnerekre lesz szüksége. Tavaly meg is indultak a tárgyalások kínai gyártókkal, amiből (és a piaci trendekből) kiderülhetett, hogy egyedül a fejlődő országok piacán képzelhető el a Windows térnyerése.
A továbblépéshez a Xiaomi kiváló ötlet: dinamikusan fejlődő, nagy jövő előtt álló cég, amely rövid idő alatt jelentős részt tudott kiszakítani magának a világ okostelefon piacából, Kínában pedig már egyértelműen első. Logikusnak tűnik megszondázni a jelenlegi felhasználókat azzal kapcsolatban, hogy mit szólnának egy új rendszerhez a telefonjukon, amit úgy használhatnának, hogy az eredetit sem veszítenék el. Mindez persze csak spekuláció, de tény, hogy ha a MS lendületet akar(na) adni a Windows-nak, azt a Xiaomivel tenné a leghatékonyabban.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?