Erőteljes kritikával illette Brüsszel egységes távközlési piacra vonatkozó reformtervezetét a 28 tagország helyi szabályozó hatóságait tömörítő testület, a BEREC.

Átgondlatlan koncepció, amely ráadásul az eddig megszokott versenykörnyezetet teljes egészében feláldozná a piaci konszolidáció oltárán – értékelte a BEREC (Body of European Regulators for Electronic Communications) Brüsszel napokban nyilvánosságra hozott távközlési reformtervét.

A reformterv egyáltalán nem nyerte el a tagországok szakhatóságainak a tetszését. Az tömörítő testület hivatalos nyilatkozata szerint nem csak a verseny kerül veszélybe, hanem a beruházások is, és ez egyértelműen hátrányos lesz a fogyasztóknak.

Túl nagyok az ambíciók?

Mint korábban megírtuk, egységes európai távközlési piacot céloz meg az a jogszabálytervezet, amelyet a napokban fogadott el az Európai Bizottság. A "behálózott kontinens" elnevezésű csomag uniós szintű roamingdíjmentes mobiltarifákat, hálózatsemlegességet, illetve a vállalkozások beruházási kedvének és határokon átnyúló terjeszkedésének elősegítésére egyszerűbb szabályozást ír elő.

BEREC kontra Kroes: egyelőre vitatkoznak

Az elképzeléseket az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso az európai távközlési piac eddigi legambíciózusabb jogszabálytervezetének nevezte. Hasonlóan vélekedett Neelie Kroes alelnök, a digitális politikáért felelős biztos is, aki azt hangsúlyozta, hogy az ágazat működése mind a mai napig nagymértékben 28 helyi piacra épül. Hiányolta, hogy még mindig nincs az Unió egész területén működő távközlési társaság, és mind a szolgáltatók, mind pedig a fogyasztók eltérő árakkal és szabályokkal kénytelenek számolni.

Verseny, kontra konszolidáció

A BEREC egyik fő kifogása a tervezettel kapcsolatban pedig éppen erre a kitételre vonatkozik. A piac mindenáron való konszolidációja szerintük szembe megy az eddigi, elsősorban versenyt támogató elvekkel, ennek pedig végső soron az előfizetők látják majd a kárát.

A szakhatósági testület összességében is elhamarkodottnak tartja a reformelképzeléseket, amiket túl gyorsan akarnak áterőltetni az EU-s döntéshozási  mechanizmuson. A BEREC emellett hiányolja a nyilvános konzultációt, valamint azt is, hogy az egyes lépésekkel kapcsolatban nem készült hatástanulmány.

A BEREC közlemény szerint nem állja meg a helyét Neelie Kroes azon megállapítása sem, miszerint azért van szükség ilyen gyors és kiterjedt intézkedéscsomagra, mert az az Európa, amely a GSM-kor hajnalán még diktálta a mobilpiaci fejlődést, sávszélességben ma igencsak le van maradva Ázsiához és Amerikához képest. A szervezet szerint ez sem állja meg a helyét, hogy az európai szolgáltatók gyengébb infrastruktúrán drágábban kínálnák a szolgáltatásaikat, mint a tengerentúli és a távol-keleti szolgáltatók.

Változó erőviszonyok

A szakhatósági testület aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a reformjavaslatok nyomán jelentősen megváltozhatnak az erőviszonyok a Brüsszeli Bizottság, a tagállamok és a nemzeti szabályozó hatóságok között. Ez utóbbit azonban nem Kroesnak kellene felhánytorgatniuk. Ugyanis nem ő, hanem Joaquín Almuniának, a bizottság trösztellenes ügyekkel megbízott tagjának, a hivatala akarta a 28 nemzeti szabályozó testületet egyetlen páneurópai hatósággal felcserélni.

A kritikákra Neelie Kroes úgy reagált, hogy alaposan fontolóra veszi a BEREC észrevételeit – írja a Financial Times. A biztos megjegyezte: "a testület inputjára szükség volt a reformelképzelések megfogalmazásakor, és kétségtelenül szükség lesz azokra a megvalósításkor is."

Nyolcszoros árkülönbségek is vannak az EU-ban
a mobiltarifák között

Be kellene tömni a digitális szakadékot Európában!

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.