Az iPhone 5s felújított verziója a 6-os modellre épül és már tavasszal a boltokba kerülhet.

A nagy kijelzős iPhone-ok megjelenése után legalább annyian örültek a fejleménynek, ahányan gyászolták egy korszak végét. Az Apple nagyobb panelek felé való elmozdulása mellett folyamatosan kínálatban tartotta (tartja) az 5s modellt is, mivel a 4 colra a mai napig igény van és egyedül ez a készülék az, amely ezt vállalható teljesítmény mellett nyújtani tudja.

Javított kiadás

Ez a 2013-ban megjelent telefon azonban tudásában egyre kevésbé versenyképes, így az Apple egy olyan régi-új készülék bevezetésére készül, ami kielégítheti az igényeket, de merít az azóta megjelent iPhone-ok képességeiből is. A 9to5Mac információi szerint az új mobil iPhone 5se névre fog hallgatni, alapvetően az 5s dimenzióit kapja meg, hardveres szempontból viszont az iPhone 6 adja az alapokat.

Mielőtt rátérünk az vélt, vagy valós technikai részletekre, jöjjön némi magyarázat az elnevezéssel kapcsolatban. Erre jelenleg két teória létezik: az egyik szerint az „se” a „special edition” rövidítést jelöli, mivel a 4 colos iPhone különleges kiadásáról van szó. A másikban az „e” betű mögé az „enhanced” szót kell elképzelni, hiszen a készülék az iPhone 5s javított, felturbózott verziója lesz.

Az iPhone 6s is több mindent kölcsön ad

Ennek megfelelően az eszköz is két irányból építkezik. Ahogy korábban szó volt róla, az 5s méreteit, és dizájnnyelvét örökli meg, veszít azonban a sarkosságából, a kijelző szélek pedig ugyanolyan ívesek lesznek, ahogy azt az iPhone 6-ban megismerhettük. Ezen kívül azonban az összes lényeges tulajdonságot a hatosból vesznek át: 8 megapixeles hátlapi és 1,2 megapixeles előlapi kamerák, barométer funkció, NFC az Apple Pay használatához, az A8 és M8 chipek.

Már tavaszra megkaphatjuk

Akad azonban több olyan tulajdonság, amelyek a legújabb iPhone 6s-ből érkeznek. Ilyen a 4.2-es Bluetooth, a VoLTE modul, a 802.11ac WiFi, a Live Photos képesség, valamint a szintén csak a legújabb kiadásoknál elérhető ezüst, szürke, arany, illetve rózsaarany színskála. A felhozatalból a Live Photos kérdőjelezhető meg leginkább, hiszen ez elméletileg úgy lesz része az iPhone 5se-nek, hogy az azt támogatató 3D Touch nincs benne a képletben.

Mindezekből az következik, hogy az Apple a korábban pletykált, műanyag házba öltöztetett, olcsóbb iPhone 6 ötletét teljesen elvetette – ha volt neki ilyen egyáltalán. Helyette az 5se lesz a kisebb kijelzős alternatíva, amit ugyanarra az árszintre lőnek be, mint amivel az egyébként piacról kivonni tervezett iPhone 5s rendelkezik (a 16 GB-os modell az Apple webshopjában most 169 990 forint). Ha a 9to5Mac információi helytállóak, akkor az új mobilra nem kell őszig várni, hiszen az Apple márciusi bemutatót, majd késő márciusi, vagy áprilisi piacra lépést tervez.

Konzumer tech

A PwC radikális MI-stratégiája: vagy megszoksz, vagy megszöksz

A tanácsadó amerikai vezérigazgatója egy Financial Times-interjúban üzent a kollégáinak.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.