Érdekes dologgal kísérletezik a keresőóriás. Az internetezők pár dollár támogatásért mentesülhetnek a cég hirdetéseitől, a pénz nagyja pedig a tartalomelőállítókhoz kerül.

Egyelőre zárt béta formájában, szűk körben teszteli a Google új megoldását, ami a tervek szerint a tartalomkészítők egy újfajta bevételi forrása lehet. A Contributor elnevezésű kezdeményezés lényege, hogy az internetezők havi néhány dollárt felajánlhatnak, az összeget pedig a Google a programban részt vevő médiumok között látogatási arány szerint osztja fel.

Tartsd meg az aprót

Gyakorlatilag jelképes egy, két vagy három dolláros felajánlásokat tehetnek azok, akik csatlakoznak a Contributor programhoz. Ennek fejében nem csupán direkt hozzájárulást tehetnek az általuk gyakran látogatott, így minden bizonnyal hasznosnak ítélt oldalak üzemeltetőinek, de az azokon futó Google hirdetésektől is mentesülnek. A reklámdoboz helyén egy köszönetet kapnak, amiért támogatták a weblap készítőit.

A felajánlásokat a Google némi, közelebbről egyelőre nem meghatározott kezelési költség levonása után annak arányában juttatja el az orgánumokhoz, hogy az adott felajánló melyeket látogatta meg gyakran. A pénz a felhasználó Google-azonosítója szerint beállított módon cserél gazdát.

A cég egyelőre csak néhány parteroldallal és talán mondani sem kell, az USA-ra szorítkozva kezdte el az éles tesztelést. A deklaráltan kisebb forgalmű, legalábbis amerikai mércével mérve kicsi oldalak közül egyedül a Mashable lóg ki, hiszen az orgánum havonta több mint 40 millió egyedi látogatót vonz.

Kinek áll ez érdekében?

A kísérlet több érdekes kérdést felvet. Egyfelől nyilván furcsa, hogy a reklámokból élő cég maga kezdi aláaknázni a saját piacát, ám más megközelítésből ez egyfajta előremenekülésnek is tekinthető. A Google próbálja feltérképezni, merre halad a világ, miként változnak az internetezési, fogyasztói szokások. Nyilván nem jön rosszul, ha maga áll az új kezdeményezések élére, és nem ellene innoválnak a riválisok.

A most alkalmazott 1-3 dolláros szint rendkívül alacsony. Annyira, hogy a Contributor nem csak a Google-nek, de a hirdetési hálózatához csatlakozó partnereknek sem feltétlenül éri meg. Hiszen egyetlen átkattintás 2-3 dollárba is kerülhet, amiből a Google a felét vagy harmadát tartja meg a hirdetési formától függően. Tehát egy egydolláros felajánló ha havonta akár csak egyszer is rákattint egy hirdetésre, már több pénzt termel mind a Google-nek, mind az AdSense hirdetési hálózathoz csatlakozó weboldalnak.

De hát a neten úgyis minden ingyen van

Miért fizetne egyáltalán bárki azért, hogy ne lásson hirdetést, amikor ott vannak a különböző reklámblokkoló alkalmazások? - merülhet fel a kérdés. Nyilván, azt nem nagyon lehet ilyesmire rávenni, aki úgy gondolja, hogy neki minden alanyi jogon jár, az általa olvasott anyagokat pedig a mikulás manói rakják össze társadalmi munkában, ezért nemhogy fizetni nem fog tartalomért, de még a tartalomgyártó vállalkozások egyetlen bevételi forrását, a hirdetéseket sem hajlandó megjeleníteni a képernyőjén, nemhogy lekattintani. Az viszont biztos, hogy az USA-ban sokaknak nem fog derogálni egy-két dollárral támogatni az online lapok készítőit.

A Google mindenesetre valóban igyekszik a hirdetéseken túl is finanszírozási csatornát találni a számára rendkívül fontos tartalomelőállítóknak. Erre nem csupán a mostani, egyelőre homályos üzleti modell a példa, hiszen szeptemberben közvetlen támogatási megoldást kaptak a YouTube csatornák készítői.

Közösség & HR

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.