Mától lehet előrendeléseket leadni az Apple új készülékére. Ahogy azt már korábban sejteni lehetett, a kereslet jócskán meghaladja a rendelkezésre álló készletet.

A világ almáért rajongó fele másfél hónapja vár erre a napra. Szeptember közepén rántották le a leplet az Apple legújabb, egyben legdrágább telefonjáról, az iPhone X-ről. Az előrendelési roham az USA-ban pénteken, éjfél után egy perccel indult, és egy óra múlva már hónapokra nyúlt a várható szállítási idő. Máshol sem sokkal jobb a helyzet.

Drága, de sokaknak kell

Bár a készüléknek ezer dollárnál kezdődik az ára, azt sejteni lehetett, hogy ez az összeg sem fogja elriasztani a márka leghűségesebb vásárlóit. A mai fejleményekből pedig nyilvánvalóvá vált az is, hogy a korábban emlegetett gyártási nehézségek valóban azonnali készlethiányt eredményeztek.

Az Egyesült Államokban minden jelentős szolgáltató forgalmazza az új telefont, ám alig telt el pár perc a napból, a várható kiszállítási idők mindenhol elkezdtek egyre távolabbra nyúlni. Egy órával az előrendelések megnyitása után a legtöbb helyen és típus esetében már másfél hónapra tolódott ki a teljesítés becsült dátuma.

Úgy tűnik, Magyarországon sem járnak jól, akik hétvégére akarták hagyni a rendelést. A Magyar Telekomnál például már kora délelőtt sem lehetett rendelést leadni az asztroszürke színű modellekre, délben pedig már csak a 256 gigabájtos ezüst változat volt elérhető. A szolgáltató oldalán csak annyit közölnek a potenciális vásárlókkal, hogy jelenleg nincs készlet, de valamikor majd még érkezik szállítmány. Aki szeretné, feliratkozhat értesítésre, ha a második körről nem akar ismételten lemaradni.

Délben a Telenornál már a készülékválasztásig sem juthatott el az ember. Az előrendelésre egy üzenet ugrik fel, miszerint pár napon belül telefonon fogják keresni az érdeklődőt. A Vodafone-nál azonban a nap közepén még tartottak a készletek és minden változatban végig lehetett vinni az előrendelési procedúrát.

Bejött a károgás

A lehetséges készlethiányról egyébként már hosszú hetek óta lehet különböző jóslatokat hallani. Egyes információk arról szóltak, hogy az iPhone X-ek kereskedelmi forgalomba szánt szériáját csak október közepén tudják elkezdeni gyártani. A csúszásról szóló pletykák okaként szinte kivétel nélkül valamelyik alkatrészt nevezték meg az informátorok. A több újítással, technológiai megoldással büszkélkedő készüléket így saját bonyolultsága hátráltatja.

Több elemző is arra számít, hogy az Apple-nek majd csak valamikor jövő tavaszra, vagy akár még későbbre sikerülhet konszolidálnia a helyzetet, azaz egyensúlyba hozni a kínálatot a kereslettel.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.