Jól sikerült a kínai start, négy perc alatt elkelt az összes Nokia N1.

Tavaly novemberben a Nokia sokak meglepetésére úgy döntött, hogy beszáll a táblagép bizniszbe, sőt, mindezt egy androidos készülék segítségével teszi. Az N1 furcsa tagja lesz a tablet piacnak, mivel külsőleg szinte tökéletes mása az iPad mini 3-nak, ami egyértelműen jelzi, hogy a finnek számára elsősorban az Apple kisebb méretű készüléke jelenti a konkurenciát.

20 000 db/4 perc

Ahogy a gyártók többsége, úgy a Nokia is Kínában látja a nagy lehetőséget, így a táblagép elsőként itt lesz kapható. A termék elindulását tegnap egy látványos show keretében meg is ünnepelte a gyártó, az értékesítés pedig a helyi viszonyokhoz igazodva, egy úgynevezett flash eladással indult, azaz online felületen lehetett megvásárolni a korlátozott mennyiségű terméket.

A helyi lapok úgy tudják, hogy a kísérlet sikeres volt, és négy perc alatt elvitték azt a 20 ezer darabot, ami az első szakaszban elérhető volt. A mennyiség a Xiaomi által felmutatott 100 ezres darabszámokhoz képest nem tűnhet soknak, ez azonban a Nokia első kísérlete volt egy addig ismeretlen termékkel, így a négy perc kifejezetten jó teljesítménynek számít.

Annál is inkább, mert az N1 az ígéretekhez híven nem kerül sokba. Az 1600 jüanból átszámított vételár 257 dollár, azaz körülbelül 70 ezer forint, amiért a vásárlók egy minden szempontból versenyképes táblagépet kapnak a megszokott Nokia minőségű „csomagolásban”. A gyártó annyira erőlteti az iPad minivel való összevetést, hogy tegnap óta több benchmark eredmény is kikerült a kínai híroldalakra, amelyek azt hirdetik, hogy az N1 a processzor, illetve képfeldolgozó teljesítményben (AnTuTu) magasan veri az iPad mini 3-at, de a többi mérés is az N1 fölényét mutatja.

Még csak most lendülnek bele

Ez nem is véletlen, mivel a Nokia 7,9 colos, 2048 × 1536 képpont felbontású kijelzővel rendelkező táblagépét egy Intel Atom chipset, illetve az abban dolgozó, négymagos 2,3 GHz-es processzor hajtja. De nem csak ez, hanem a 2 GB RAM, a 32 gigabájt tárhely, a 8 megapixeles hátlapi, az 5 megapixeles előlapi kamera, és az 5300 mAh-s akku is azt jelzi, hogy a Nokia nem spórolt, amikor a komponenseket összeválogatta.

Az Android legújabb, Lollipop rendszerével, illetve az azon futó, a Nokia saját fejlesztésű Z Launcherrel ellátott gép legközelebb január 15-én lesz megvásárolható a kínai felhasználók számára, így az európai érdeklődőknek egyelőre a várakozás marad.

Konzumer tech

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.