A dél-koreai gyártó mobilos divíziója megküzdött 2015-tel, de és minimális növekedést tudott csak összehozni.

Az LG termékek, főleg mobilok tekintetében kiváló évet futott, eddig azonban nem tudtuk, hogy pénzügyi tekintetben is ennyire sikeres volt-e a tavalyi év. Nos, a dél-koreai elektronikai vállalat 2015 negyedik negyedévére kiadott üzleti jelentése szerint épp csak sikerült hozni az egy évvel korábbi mutatókat, sőt, némi veszteséget is összejött a végére. A gyártó szerint kihívásokkal teli éven van túl a vállalat, ezért 2016-nak csak visszafogott vállalásokkal mennek neki.

Inkább stagnál, mint nő

Az LG 2015 októbere és decembere között 15,3 millió okostelefont érékesített, amiből 11 millió LTE képes készülék volt. A teljes évben összesen 59,7 millió mobilt adott el a vállalat, ami alig észrevehető növekedést jelent a 2014-es 59,1 millióhoz képest.

A növekedés minimális mértéke nem is lenne nagy probléma, az már azonban inkább, hogy a mobilos divízió a negyedik negyedévben 37 millió dolláros veszteséget termelt. A részleg összbevétele a vizsgált időszakban 3,26 milliárd dollárnak megfelelő koreai won volt. Ez a múlt év hasonló időszakához képest 0,4 százalékkal kevesebb, a harmadik negyedévvel összevetve azonban 12 százalékos növekedés, ami elsősorban a V10-es csúcskészülék amerikai piacra való bevezetésének köszönhető.

2015 LG slágere a bőr hátlapos 4G volt

Az LG Electronics összvállalati szinten a negyedik negyedévben 4,7 százalékkal kevesebb árbevételt (kb. 12,1 milliárd dollár) az előző év hasonló időszakához képest. Ez 116,6 millió dolláros nettó veszteséget jelent a vállalat számára, ami azonban jelentősen kevesebb a 2014 utolsó negyedévében jegyzett, több mint 170 milliós mínuszhoz képest. Az LG a televíziók és a háztartási berendezések területén is csak visszafogott növekedést ért el, ami az előbbi terület esetében 91 millió, utóbbinál pedig 179 dolláros profitot jelent.

Csak két nagyobb dobás lesz

Az idei évre vonatkozóan az LG a televíziók területén elsősorban a prémium (UHD, OLED) panelektől vár fellendülést. A mobilos divízió kifejezetten szerény vállalást tett azzal, hogy 2016-ben mindössze két csúcsmodellel jelentkezik a vállalat. Ebből az egyik az MWC-re időzített, várhatóan fémből kialakított, dupla kamerával ellátott G5 lehet, a másik pedig esetleg a V10 utódja, ami egyébként a hazai piacra is hamarosan megérkezik.

Mobilitás

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.